Újabb nagyon jó film sült be az amerikai moziban

Újabb nagyon jó film sült be az amerikai moziban

2016. június 6. 05:03, Hétfő
A Popstar sem lett siker. Sőt.

Cseppet sem meglepő, hogy a Rendes fickók után egy újabb nagyon jól fogadott, korhatáros komédiának nem sikerült közönségre találnia. Ezúttal a Popstar: Never Stop Never Stopping című paródiaszerűség sült be, mely hiába kapott zömében pozitív véleményeket a kritikusoktól (a RottenTomatoes gyűjtése szerint 74 igenlő véleményre mindössze 21 elmarasztaló jutott), a nézők nem érdeklődtek iránta. Az előzetesből, amit jó páran zseniálisan viccesnek fognak találni, ki fog derülni, hogy miért nem, hiszen meglehetősen rétegkomédiáról van szó.


A film pénteken 1,77 milliós startot produkált Amerikában, s ez mindössze 4,5-5 milliós hétvégi bevételt jelent, valamint jó eséllyel gyors kiégést, 10-12 millió dolláros összbevételt. A Saturday Night Live-ból is ismert Lonely Island paródia csapat által készített film főszereplője Andy Samberg, a sztori pedig egy nagyképű zenészről van szó, aki azt hiszi, hogy ő a legjobb dolog, ami az emberiséggel történhetett, azonban a második lemezével hatalmasat koppan. Természetesen a film erősen zeneközpontú, s a humoros szövegek (és persze a bukta miatt) miatt magyar mozis premierre nem kell számítanunk.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások