Menőre sikerült az Arthur király-akciófilm első előzetese

Menőre sikerült az Arthur király-akciófilm első előzetese

2016. július 28. 13:27, Csütörtök
Guy Ritchie visszanyúl a gyökereihez, és ritchie-s stílusban kínálja Arthur király legendáját.

A hétvégén San Diegóban került megrendezésre a Comic Con, ami a világ egyik legnagyobb, kockáknak szóló rendezvénye, melynek középpontjában már jó ideje nemcsak a képregények állnak, hiszen a filmek és a tévésorozatok is jókora jelenlétre tettek szert az elmúlt években. Természetesen ezen az összejövetelen a klasszikus rajongói műfajok is jelen vannak, így itt kezdődött meg a King Arthur reklámozása, a plakátot rögtön egy előzetes is követte.


A trailer pedig kifejezetten Guy Ritchie-s lett, elég csak a vágást vagy az időszerkezetét megnézni. Ez talán azt is jelenti, hogy visszakapjuk azt a rendezőt, aki annak idején olyan filmekkel kezdte a pályáját, mint A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, illetve a Blöff, amiket a Revolver és a Spíler követett. Ez pedig azért öröm, mert Ritchie ezután közepes stúdiófilmekbe (Sherlock Holmes 1-2) ölte energiáját, amiket egy jó stúdiófilmmel (Az U.N.C.L.E. embere) próbált jóvá tenni. Most itt van egy még jobb?

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások