Pénzbüntetést kapott Brazíliában a Facebook

Pénzbüntetést kapott Brazíliában a Facebook

2016. augusztus 1. 13:50, Hétfő
A közösségi platform és a dél-amerikai ország viszonya az elmúlt hónapokban vált igazán feszültté.

A vita most érte el a tetőpontját, ugyanis Amazonas szövetségi állam főügyésze felszólította a Facebookot, hogy adja ki a WhatsApp nevű üzenetküldő szolgáltatását használó emberek személyes adatait és chatprotokolljait. Miután erre a közösségi oldal nem volt hajlandó, ezért az államügyészség bejelentette, hogy - a helyi hivatalok "rendkívül mértékű megvetése" miatt - 38 millió brazil reálos, vagyis mintegy 10,4 millió eurós pénzbüntetést szabott ki a társaságra.

A vita nem új, a brazil igazságügyi szervek hosszabb ideje próbálják kikérni a WhatsApp tulajdonosának számító Facebooktól a szolgáltatás chatprotokolljait, mondván azok hatékony segítséget jelenthetnek a bűnözők elleni harcban és a bűncselekmények felderítésében. Miután a cég egyáltalán nem együttműködő, ezért a hatóságok azzal vádolták meg, hogy nem teljesíti a jogi kötelezettségeit és visszatartja a gyanúsítottakkal kapcsolatos információkat.

A vita eredményeként a helyi hatóságok az elmúlt egy évben háromszor tiltották be országos szinten a a WhatsAppot, ugyanakkor a blokádot többször is a tervezett lejárati idő előtt feloldották. A szolgáltatást rendkívül sokan használják Brazíliában, az összes okostelefon 90 százalékra van feltelepítve és a vállalat adatai alapján a felhasználói tábora több mint 100 milliós. A WhatsApp áprilisban végpont-végpont közötti titkosítást vezetett be, így csak az alkalmazást használó felek láthatják az elküldött üzeneteket.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások