Tovább erősödik az Android és az iOS

Tovább erősödik az Android és az iOS

2016. szeptember 11. 12:34, Vasárnap
Ezt látja a Kantar, miközben a Microsoft lassan megszabadul a Lumia névtől.

A Kantar Worldpanel közvetlenül az új iPhone okostelefonok bemutatója előtt tette közzé legfrissebb felmérését, amelyben a júliusban lezárult három hónapos időszak fontosabb adatait elemzik ki. Ebből kiderül, hogy az Android és az iOS is erősödni tudott, a többiek pedig tovább gyengültek.

A mobil operációs rendszerek piacának letisztulása tehát folytatódik, itt egyhamar nem számíthatunk arra, hogy egy életképes harmadik jelölt kikezdi a két nagy előnyét. Jó példa erre, hogy az amerikai piacon éves szinten az iOS javulást mutatott, az Android csak egy picit csökkent, eközben pedig a Windows folytatta mélyrepülését. Odaát az iPhone 6s volt a legnépszerűbb készülék, az eredeti iPhone 6 pedig a hatodik helyre volt jó ezen időszakban. Az Egyesült Királyságban még nagyobb az Apple részesedése, itt az iOS már 38 százalékot mutathatott fel, miközben a Windows 12-ről esett 4,3 százalékra. Franciaországban jóval egyértelműbb az Android egyeduralma, a Google itt már csaknem 80 százalékot mondhat magáénak.

A német piacon még inkább megközelíti a 80 százalékot az Android aránya, az iOS itt 15,2 százalékkal volt kénytelen megelégedni a három hónap alatt, míg a Windows a maga 4,8 százalékával lett harmadik. Spanyolországban már 90 százaléknál tart az Android, míg Olaszországban ez a mutató 82,5 százalékon állt – itt volt egykor a legmagasabb a Windows (Phone) aránya, az egy évvel korábbi 14,5 százalék helyett azonban már csak 4,7 százalékot ért el a Microsoft szoftvere. Ausztráliában némileg kiegyensúlyozottabb a helyzet, hiszen az Android 60,2 százalékon áll, az iOS ezt 35,2 százalékkal követi (a Windows pedig alig 2,9 százalékon mutatott fel).

Egy szemfüles felhasználó időközben észrevette, hogy a Microsoft amerikai online boltjában már eltűnt a Lumia készülékek kategóriája. Az eredeti hír felbukkanásakor az Egyesült Királyságban továbbra is megtalálható volt ez a hivatkozás, ez azonban hamarosan szintén eltűnt, hogy átadja helyét a cég oktatási szoftvereinek boltját megnyitó linknek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások