Nevetséges hibákkal jött a Mafia III

Nevetséges hibákkal jött a Mafia III

2016. október 10. 18:06, Hétfő
Megjelent a Mafia harmadik része, mely azonban számos hibát tartalmaz és ezek többsége szimplán nevetséges.

Az év egyik legjobban várt alkotása volt a Mafia harmadik része, mely végre meg is jelent a múlt héten és mint ahogy azt már megszokhattuk, tele van hibával. Persze ezek között akadnak kimondottan viccesek is, de azért vannak igazán, a játékélményt romboló bugok is. A nagy kérdés, hogy mikor jelenik majd meg egy nagyobb javítás és persze a másik, hogy egy ilyen hosszú fejlesztési idő végén hogyan nem akadnak fenn a szűrön az ilyen hibák.

A Mafia 3 főszereplője Lincoln Clay, az árva gyerek, aki egész életében a családot keresi, amit aztán a háborúban meg is talál valamilyen szinten. 1968-ban, mikor visszatér New Orleans-ba rögtön azzal kell, hogy szembesüljön, hogy az újdonsült családját az olaszok kiirtották és itt vesszük át az irányítást Lincoln felett. A Mafia harmadik része október 7-én jelent meg és várjuk a javítást is hozzá.



Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások