Blöff a bukás, óriási siker a Mafia 3

Blöff a bukás, óriási siker a Mafia 3

2016. november 3. 17:47, Csütörtök

Egy hét alatt 4.5 millió darabot adtak el teljes áron a Mafia harmadik részéből és ezzel a 2K leggyorsabban fogyó címévé vált.

Korábban még arról írtunk, hogy a Mafia harmadik része nem fogja behozni még a gyártási költségeit sem és hatalmas nagy bukás lehet belőle. Azonban mostanra kiderült, hogy egy igen mérges egykori alkalmazott próbálkozik a 2K besározásával és ennek köszönhetően még további, a kiadóra nézve elég negatív híreket terjesztett a sajtóban. Mindenesetre a kiadó ma kiállt a befektetők és a sajtó képviselői elé és nyilvánosságra hozta az aktuális üzleti jelentését.

Ebből pedig azonnal kiderült, hogy a Mafia 3 a kiadó történetének leggyorsabban fogyó alkotása lett, hiszen mindössze egy hét alatt 4.5 millió példányt adtak el teljes áron a programból. Ezzel pedig maga mögé utasított olyan sorozatokat is, mint a Borderlands vagy az NBA 2K aktuális részei. Azonban a Mafia 3 kritikai visszhangjával nem elégedett a 2K, azonban az eladásokkal vigasztalják magukat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások