Nagy bajban egy kínai telefongyártó

Nagy bajban egy kínai telefongyártó

2017. július 12. 13:25, Szerda
A LeEco tulajdonosa időt kér, a hitelezők azonban a pénzüket akarják látni.

A LeTV, illetve LeEco érkezőben lévő csúcstelefonjáról még a februári MWC előtt említést tettünk, akkor pedig szó esett a cég anyagi gondjairól is. Ez utóbbi az utóbbi hónapokban tovább súlyosbodott, amit jól jelez, hogy immár bírósági döntés is született az ügyben.

A sanghaji bíróság ítélete szerint a tulajdonos családtagjainak nevén lévő, mintegy 182 millió dollárra rúgó eszközöket zárolták, miután az üzletember által életbe léptetett drasztikus döntések sem voltak elegendők a tartozások fedezéséhez. A cég először az amerikai terjeszkedéssel kapcsolatos terveit kukázta, ezt követte az ottani részleg 80 százalékos leépítése, valamint a leendő főhadiszállás felépítésének elmaradása. Mivel azonban tavaly több mint 6 milliárd dollárt gyűjtöttek össze a befektetők révén, azóta pedig elmaradtak a remélt eredmények, mindez apró részletnek tűnik, az adósság törlesztése pedig szinte reménytelennek látszik.

A gyártó első embere időt kér a befektetőktől, a türelem azonban igencsak fogytán van. A cég az okostelefonok és az elektromos autók területére betörve szeretett volna nagy szeletett kiharapni a tortából, ez azonban eddig elmaradt, bár állításuk szerint az FF91 prototípusa révén még mindig a Tesla nyomába eredhetnek. Ugyanezen bíróság a hónap első napjaiban a Leshi nevű leánycég csaknem 520 millió részvényét zárolta, ez már 2,3 milliárd dollárra rúg, ezt pedig amerikai, hongkongi, valamint indiai keresetek egészítik ki, dacára annak, hogy tavaly a tervezett összeg csaknem dupláját fordították a törlesztésekre.

Azt még nem lehet tudni, hogy mi lesz az ügy kimenetele, a befektetők mellett azonban az alkalmazottak és a beszállítók is várnak a kifizetésekre.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások