Optimista a mesterséges intelligencia kapcsán Mark Zuckerberg

Optimista a mesterséges intelligencia kapcsán Mark Zuckerberg

2017. július 26. 15:36, Szerda
A Facebook első embere nem osztotta Elon Musk néhány nappal ezelőtti véleményét.

A Tesla autógyártó cég vezetője egy héttel ezelőtt azt mondta, hogy a mesterséges intelligencia alapvető kockázatot jelent az emberi civilizációra nézve, ráadásul olyan mértékűt, amilyet az autóbalesetek, a repülőgép-szerencsétlenségek vagy a kábítószerek soha nem jelentettek. Hozzáférése van a rendkívül korszerű mesterséges intelligencia-rendszerekhez és hiszi, hogy az embereknek aggódniuk kellene. A megoldást a szabályozás jelentheti, amely az állam kötelessége lenne.

Mark Zuckerberg reagált Musk szavaira. A menedzsert egy Facebook Live beszélgetés során kérdezte meg egy felhasználó arról, hogy mit gondol a mesterséges intelligencia jövőjéről. Erre azt válaszolta, hogy úgy gondolja, hogy azok az emberek, akik feketén látják a jövőt, megpróbálják életben tartani a világvégéről szóló forgatókönyveket. Ő pedig nem érti ezt, mert ez egy valóban negatív dolog, sőt, bizonyos szempontból felelőtlen is.

Zuckerberg számos példát nevezett meg azzal kapcsolatban, hogy a mesterséges intelligencia sok ember életén javított, például lehetővé tette a jobb diagnózisok és kezelési javaslatok elkészítését a betegek számára. A Facebook vezetője hozzátette, hogy az egyik leggyakoribb halálokot továbbra is az autóbalesetek jelentik. Amennyiben ezen a helyzeten a mesterséges intelligencia segítségével változtatni lehet, akkor drámai mértékben javulhat az emberek élete.

A menedzser optimista volt a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Hangsúlyozta, hogy a technológiát egyaránt lehet jóra és rosszra alkalmazni, s az embernek óvatosnak kell lennie, hogy mit és hogyan készít el, majd mire használja azt. Néhányan azt szeretnék, ha a mesterséges intelligencia fejlesztésének folyamatát le lehetne lassítani, ez pedig szerinte nagyon kérdéses dolog. Aki a mesterséges intelligencia ellen érvel, az egyben a biztonságos autók és a jobb diagnózisok ellen is érvel. Zuckerberg nem értette, hogy jó lelkiismerettel valaki, hogy tehet ilyesmit. Ő alapvetően sokkal optimistább ebben a tekintetben, mint sokan mások.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások