Az élethez sem ideálisak a vízivilágok

Az élethez sem ideálisak a vízivilágok

2017. november 1. 16:53, Szerda
Itt ugyanis a csillagtól való távolságtól is függ, hogy az óceánok meddig maradnak meg.

A csillagászok az exobolygók katalógusának gyors bővülésével egyre jobb képet kapnak az Univerzumban található egyéb bolygókról, itt pedig már egyre gyakrabban merül fel a lakható égitestek megtalálása, annak lehetősége. Most egy új tanulmány részletezi a vízivilágok által biztosított körülményeket, valamint az élet megjelenésének (és megmaradásának) esélyeit.

Az Astrophysical Journal lapján megjelent anyagban arról írnak, hogy az M-osztályba sorolt vörös törpecsillagok körül keringő bolygók még akkor sem számítanak ideális jelöltnek az élet szempontjából, ha történetesen felszínük nagy részét hatalmas óceánok borítják. Amennyiben ugyanis az adott vörös törpe lakható zónája túl közel helyezkedik el magához a csillaghoz (illetve a bolygó ezen lakható zónán belül közelebb található), a napszél és a napviharok révén a felszínt borító víztömeg idővel teljes mértékben eltűnhet. Igaz, a folyamat nagyjából 1 milliárd év alatt mehet végbe (legalábbis a számítógépes szimulációk szerint), ez azonban viszonylag rövid időnek számít, már amennyiben az élet megjelenését és az evolúció folyamatát vesszük alapul.

Nem véletlen, hogy a szakemberek a vörös törpéket vizsgálták most meg, hiszen ezek számítanak a leggyakoribb típusnak az Univerzumban. A Földhöz hasonló bolygók esetében a víz valószínűleg nem párolog el az évmilliárdok során, a fent említett vízivilágok azonban nagyobb veszélynek vannak kitéve, különösen ha vörös törpék körül keringenek, a folyamatot pedig még tovább erősítheti az extrém űrbéli időjárás, amit nem is igazán vettek számításba a most lefolytatott szimulációk során. A gyors kiszáradás természetesen végzetes következményekkel jár, bár itt mindenképpen szükség lesz a meglévő tudásunk (és az exobolygó-katalógus) bővítésére ahhoz, hogy konkrétabb következtetéseket vonhassunk le.

A csillagászok rámutatnak arra, hogy jó eséllyel a Mars és a Vénusz egykoron szintén hatalmas óceánoknak adhatott helyt, ezzel kapcsolatban azonban nem szolgáltak új részletekkel.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások