A pára miatt lehet a vártnál hűvösebb a Plútó

A pára miatt lehet a vártnál hűvösebb a Plútó

2017. november 24. 15:08, Péntek
A kutatók szerint a sűrű pára miatt alacsonyabb a hőmérséklet, ezt azonban még igazolniuk kell.

Amikor a NASA New Horizons nevű szondája 2015-ben elszáguldott a Plútó mellett, a szakembereket több meglepetés is érte. Ezek egyike volt a felszíni hőmérséklet, amely jóval alacsonyabb volt a vártnál, egy új tanulmány azonban megadhatja a választ az ezzel kapcsolatos kérdésekre.

A most közzétett bejelentés szerint a csapat által elkészített tanulmány megjelöli a valószínű megoldást, amelyet ők a sűrű párában vélnek megtalálni. A pontos mérések előtt arra számítottak, hogy a törpebolygó légkörében -173 Celsius-fokos hőmérséklet uralkodik, ez azonban az adatok alapján -203 Celsius-foknak bizonyult, az eltérésnek pedig nyilván valós okai voltak. A Nature magazinban megjelent írásban azt fejtik ki, hogy a sűrű pára akadályozza meg a korábban becsült felmelegedést, ahogy az bizonyos fokig a Földön is megvalósul, bár itt a hőmérsékletet elsősorban a légköri gázok megoszlása határozza meg.

Ezzel szemben a Plútón a légkör felső rétegeiben a Napból érkező ultraibolya sugárzás hatására a metán- és nitrogéngáz részecskéiből elektronok szakadnak le, ennek eredménye pedig a lassan visszahulló szénhidrogén-cseppek sokasága. A gravitáció által lehúzott, immár szilárd halmazállapotú részecskék sűrű párává állnak össze, amely ugyan nem blokkolja teljes mértékben a beérkező napfényt, azonban annak nagy részét elnyeli, tehát a légkör felső rétegei melegednek fel a felszín helyett – picit hasonlóan a hatalmas vulkánkitörések eredményéhez a Földön. A mostani eredmények később az exobolygók légkörének megértésében is segíthetnek, ehhez azonban először vissza kell igazolni a következtetést.

Ezt nagy valószínűséggel a James Webb űrteleszkóp segítségével tehetik majd meg, valamikor 2019 után. Az infravörös tartományban a Plútónak a visszavert fény miatt szinte izzania kell majd, amit egyszerű lesz észrevenni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások