2017. november 25. 09:44, Szombat
Az ázsiai ország nem csupán az interneten akarja az összes személyt azonosítani.
A kínai kormány a következő három évben a háromszorosára, 626 millióra akarja
növelni az alkalmazott térfigyelő kamerák számát. A hatóságok adatai alapján Pekingben - a készülékek segítségével - már 2015-ben megvalósult a közterületeken a 100 százalékos lefedettség. Az IHS Markit elemzői rámutattak, hogy tavaly 176 millió térfigyelő kamera
működött. Eddig egyébként ezen a területen Nagy-Britannia
tartotta a rekordot, de az ázsiai állam hihetetlen tempóban zárkózott fel mögé.
Kína elsősorban az automatikus felismerési technikákba fektetett be és már 20 millió helyi készülék dolgozik mesterséges intelligencia technikával, amely automatikusan
azonosítja a személyeket és a forgalomban közlekedő járműtípusokat. Ugyanakkor még hiányzik az állampolgárok arcainak központi nyilvántartása, de a helyi hivatalok már ezen is gőzerővel dolgoznak.
2015 óta
épül az arcfelismerési adatbázis és a hosszú távú cél az, hogy mind az 1,3 milliárd lakost 3 másodpercen belül azonosítani lehessen. Az ehhez szükséges technikát a helyi IT-óriások, köztük a Baidu
szállítják és bizonyos neuralgikus helyeken, például a repülőtereken már alkalmazzák is.