2017 legnagyobb csalódásai

2017 legnagyobb csalódásai

2017. december 27. 14:51, Szerda
Sajnos idén is készültek olyan játékok, melyek a sok ígérgetés ellenére nem nagyon váltotta be a hozzá fűzött reményeinket. Most ezeket gyűjtöttük egy csokorba.

A legjobb játékokkal már foglalkoztunk és éppen ezért most ideje kicsit a másik oldalra is áttekinteni. Eddig mindig évben készítettünk olyan listákat, melyekben a legrosszabb címeket soroltuk fel, de most más nézőpontból közelítjük meg ezen alkotásokat. Mostantól inkább azokat szedjük egy csokorba így az év végén, melyek nem biztos, hogy rosszul sikerültek, azonban mégis valamilyen szinten csalódást keltettek.

Mass Effect: Andromeda
A BioWare univerzumába milliók vágytak vissza, ám sajnos a Ryder család története közel sem lett olyan érdekes és izgalmas, mint Shepard sztorija volt. A grafika is igen bugos volt, a program mentései számtalan alkalommal nem töltődtek vissza és lehetett egy jóval korábbi állást betölteni és persze a játékmenetben is akadtak hibák. Mindezek ellenére az Andromeda nem volt rossz játék, de az biztos, hogy az eredeti trilógiához (főleg a zseniális Mass Effect 2-höz) nem érhetett fel. Látszólag a BioWare is félvállról vette a fejlesztést és inkább az új projektre koncentrált, de ez meg is bosszulta magát. Az pedig érdekes kérdés, hogy ezek után mikor tér vissza a franchise.

Impact Winter
Tudom, hogy sokak számára meglepő lehet egy független játék szereplése a felsorolásban, de én személyesen sokat vártam az Impact Winter világától. A játékmenet és a teremtett világ nem is lett rossz, ám a a számtalan hiba, kifagyás alaposan megkeserítette a játékosok életét. A leginkább azonban a töltési idő vehette el a kedvét a program folytatásától, hiszen a szakaszok közötti 1 perces Loading képernyő bámulása nem éppen szívderítő dolog.

Sniper: Ghost Warrior 3
A CI Games alkotásától nem vártunk nagy csodát és ezt is kaptuk nagyjából. Bár továbbra is kijelenthető, hogy a csapat eddig legjobb játékáról van szó, ám ez a versenytársak ismeretében még mindig kevés. Pedig a videók alapján nagyon úgy tűnt, hogy egy hangulatos kis harcot kapunk, ám sajnos nem így sikerült. Ezek után pedig feltehetően nem is folytatódik a Sniper: Ghost Warrior franchise, amit azért kicsit sajnálunk, de őszintén megmondva feltehetően nem sokaknak hiányzik majd.


Need for Speed: Payback
Őszintén megmondva nagyon örülök annak, hogy a Need for Speed legújabb része nem lett sikeres vagy legalább jó. Ez talán ráébreszti kicsit az Electronic Artsot arra, hogy fejezze be a Burnout és az NfS összemosását és kapjon mindkét franchise a gyökereihez méltó folytatást. Egy, az első részre emlékeztető Need for Speed vagy éppen a Porsche Unleashed folytatása vagy még inkább az Underground 3 bizonyára jobb fogadtatást kapna, mint ez a félresikerült és izzadságszagú sztorizgatás.

Agents of Mayhem
A Saints Row fejlesztői nem vették komolyan egyik játékukat sem, de az Agents of Mayhem kapcsán totál elszabadult az őrület. Láthatóan és érezhetően a saját szériájuk melle akartak egy másik, biztos bevételt hozó franchiset. Nos, ez nem jött össze. A végeredmény ugyanis elkeserítő, unalmas és igazából semmi újdonságot nem tartalmaz a Saints Row-hoz képest. Így aki a komolyabb sztorikat kedveli, az nem foglalkozott vele, a többiek pedig inkább a Saints Row 4-gyel töltik az idejüket. Teszem hozzá, jobban is jártak.

Styx: Shards of Darkness
A végére maradt egy Splinter Cell-gnóm, mely az első részével elfogadható és élvezetes, bár elég sok hibától nyüzsgő akciójátékot kínált a rajongók számára. A készítők azt hajtogatták, hogy a folytatásra tanulnak az első rész hibáiból és visszajelzéseiből, ám sajnos a végeredmény nem ezt mutatta. Persze még így is sikerült kiemelkednie a középszerűből, de hamar unalmassá válik és akad benne bőven olyan hiba, ami miatt nem nyújt felhőtlen örömet a Styx. Talán a harmadik részre...

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások