Árulkodnak az interneten megosztott adatok

Árulkodnak az interneten megosztott adatok

2018. április 23. 09:05, Hétfő
A legutóbbi adatkiszivárgási botrányok azért következhettek be, mert az emberek nem voltak elég körültekintőek az információik megosztásakor.

Március közepén derült ki, hogy a Cambridge Analytica elemzőcég 50 millió profil adatait szerezte meg és használta fel politikai célokra. Április elején ismertté vált, hogy nem 50 millió, hanem 2 milliárd Facebook-profilhoz férhettek hozzá illetéktelenül és a felhasználók tudta és engedélye nélkül.
Suzanne Grieger-Langer online profilozóként dolgozik, információkat kutat fel a világhálón. Cégeknek ad tanácsokat új munkatársak alkalmazásakor, és az egyes jelöltek közösségi adatai mellett az internetről is szerez információkat. A Facebook-profilok jelentős szerepet játszanak a szakember munkájában.
Sok dolog szabadon és jelszavas védelem nélkül elérhető, de munkája azokat is érinti, akik nem rendelkeznek Facebook-profillal. Örök igazság, hogy az internet nem felejt és ami egyszer felkerült az online világba, az ott is marad.

"Az igazi botrány az, hogy emberek egyáltalán felháborodnak a Cambridge Analytica ügyön. A cég fő tevékenysége az adatelemzés és most azt halljuk, hogy "becsaptak bennünket!" Holott pont maguk a felhasználók töltötték fel a világhálóra az adataikat. Az emberek kiváncsian olvassák a királyi családok tagjairól és a politikusok magánéletéről szóló bulvárhíreket, de irritálja őket, ha róluk tudhat meg valaki mindent. Az egész ügy jó tanulópénz lehet az egész társadalom számára. Nagyon jót fog tenni abból a szempontból, hogy kicsit visszavegyünk és megvizsgáljuk: mit tudtunk és mit nem, s hol hibáztunk."


"A Facebookkal kapcsolatos esetek gyorsan telítődnek érzelmekkel. Meg kell tanulnunk azt, hogy az adataink befolyással lehetnek az életünkre és ez nem csupán a Cambridge Analytica miatt van így. Önmagában egyébként nem az alkalmazott adatgyűjtési módszerek a problémásak, hanem az, hogy visszaélésekre adnak lehetőséget és történnek is visszaélések. Mindegyik új technika rejt magában kihívásokat, de meg kell tanulni helyesen kezelni azokat" - jelentette ki Suzanne Grieger-Langer.

Általánosságban elmondta, hogy az embereknek sokkal gondosabban kellene kezelniük az adataikat és bizonyos szempontból manipulálniuk kellene a profiljaikat. A lényeg, hogy a felhasználók hassanak arra, hogy mik jelennek meg róluk a világhálón és mik nem. Az online térből való tudatos kivonulás nem jó megoldás, mert akkor mások fognak dolgokat megosztani rólunk - indokolt a szakértő. Amennyiben pedig semmit sem közlünk magunkról, az igazán kíváncsi emberek akkor kezdenek majd el igazán kutakodni utánunk. Azt viszont semmiképpen sem szabad elfelejteni, hogy az adatok nem élnek önálló életet, azok mögött mindig van egy személy is.

"Az adatok kiértékelésében az emberek nem különösen kompetensek. Ennek két oka van: vagy nem figyelnek eléggé, vagy a velünk szemben lévő egyén nem azt kommunikálja feléjük, ami valójában érdekli. A szexuális dolgokban például gyakran azt mondják a felhasználók, ami társadalmilag elfogadott, az interneten viszont már sokkal szabadabban megosztják a pikánsabb információikat, s így létrejön egy adatnyom. Egy ember ugyanakkor érti a humort, az iróniát, észreveszi, ha becsapják és a mimika a másodperc tört része alatt elárulja, ha valakit egy kérdés érzékenyen érint. Éppen ezért az adatok elemzéséhez gépekre és emberekre egyaránt szükség van" - szögezte le Suzanne Grieger-Langer.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások