Bevágással jön a Motorola One Power

Bevágással jön a Motorola One Power

2018. június 5. 08:37, Kedd
Ez pedig hátoldalán is az iPhone X-re hajazna, a maga iker-kamerájával.

A Motorola háza táján több érdekes hír is felbukkant az utóbbi hetekben, május második felében például a Moto G6 újabb változatáról olvashattunk, amely viszont az anyacég szoftverét kapta meg. Most egy vadonatúj fejlesztés bukkant fel a világhálón, ez pedig több eltéréssel futna be.

Egy jól ismert külsős szivárogtató oldalán jelent meg a fotó, amely az eredetileg napvilágot látott rendert követte, nagyjából egy héttel később. Eszerint a Motorola valóban dolgozik a One Power névre keresztelt okostelefonon, amelynek előlapján már csak egy vékonyka káva maradna meg, ezt pedig a divatos notch, vagyis a bevágás egészítené ki. A hátoldal ugyan nem látható ezen a képen, ám az egy héttel korábban kiszivárogtatott render megmutatta ezt nekünk, mégpedig egy iker-kamerával együtt, miközben a kivitel ott is erősen hajazott az iPhone X esetében alkalmazott dizájnra. A telefon az Android One program részeként jelenne meg, így gyorsan megkapná a különböző frissítéseket, ami mindenképpen jó hír.

A One Power jó eséllyel a Moto X4 frissítéseként bukkan majd fel, hiszen ez utóbbi volt a cég első Android One-programba tartozó okostelefonja. Hivatalos információ azonban még nem áll rendelkezésünkre a pontos besorolást és a specifikáció további részleteit illetően, így egyelőre csak találgatni tudunk ezzel kapcsolatban. Sejthető azonban, hogy a telefon egy középkategóriás megoldásként jelenik majd meg a piacon, erre pedig már belátható időn belül sor kerülhet, hiszen a sorrendben második kiszivárogtatás a munka folytatására, emellett konkrét eredmények és mérföldkövek elérésére utal.

Jelen pillanatban nincs elérhető információ a hivatalos megjelenést és a kereskedelmi árat illetően, ez minden bizonnyal az elkövetkező hetekben, hónapokban bukkan majd fel.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások