Nem fogjuk elérni a Marsot

Nem fogjuk elérni a Marsot

2018. június 26. 18:10, Kedd
Erről beszél a NASA volt űrhajósa, míg a Holdra robotokkal térhetünk vissza.

A magáncégek megjelenésével új lendületet nyert az űrkutatás, pontosabban az űrturizmus és a rövidebb utazások területe. A nagy cél a Mars elérése és az ottani megtelepedés, ez azonban a NASA egyik volt űrhajósa szerint a jelenlegi technológiával nem fog összejönni. A feleket ez nem tántorítja el, ők tovább dolgoznak a fejlesztéseken.

Chris Hadfield, aki kanadai űrhajósként vett részt a NASA projektjeiben, a napokban arról beszélt, hogy a jelenleg rendelkezésre álló hajtóművekkel és rakétákkal nem tartja valószínűnek a Mars elérését, mivel ez túlságosan veszélyes és túl hosszú ideig tartana. Ez csak a legvégső esetben valósulhat meg, amennyiben valóban nem áll módunkban egyéb megoldásokat kipróbálni, azt azonban nem fejtette ki, hogy ezen alternatívák pontosan miként is festenének a gyakorlatban. Leszögezte viszont, hogy sem a NASA, sem pedig a SpaceX vagy a Blue Origin platformja nem éri majd el a szomszédos bolygót, legalábbis erre belátható időn belül nem kerül majd sor.

A NASA a maga részéről nemrég a Holdról tett ismét említést, ahová 3 küldetés keretein belül robotokat küldenének. Itt sem űrhajósok utazásáról lenne tehát szó, a robotokkal viszont jobban megértenénk a helyi viszonyokat és további adatokat gyűjtenénk égi kísérőnkről. Más kérdés, hogy eközben komolyan gondolkodnak az emberi részvétellel lebonyolítandó küldetéséken, emellett pedig több másik ország is felvette már saját Hold-expedíciójának elindítását, így akár orosz, kínai, esetleg japán és indiai űrhajósok is elérhetnek ide.

A SpaceX háza táján szintén zajlanak az események, itt a napokban arról számoltak be, hogy a Crew Dragon űrkapszula részletes tesztjére kerítenek sort, a vákuumkamrában ugyanis az űrbéli viszonyokhoz hasonló feltételek mellett próbálhatják ki annak időtállóságát. Az amerikai légierő eközben szerződést kötött a céggel a Falcon Heavy felhasználásáról, ennek értelmében a jövő szeptemberre előrevetített műholdas küldetést már ezen jóval nagyobb típussal hajtanák végre.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások