Amerikai iskolák - szoftverrel az öngyilkosságok ellen

Amerikai iskolák - szoftverrel az öngyilkosságok ellen

2018. augusztus 28. 17:11, Kedd
A tengerentúli oktatási intézmények számítógépeire olyan program kerülhet, amely a mesterséges intelligencia segítségével elemzi a diákok szörfölési szokásait.

A GoGuardian nevű cég által kifejlesztett Beacon nevű szoftver a szörfölési szokásokból következtet a tanulók lehetséges öngyilkossági hajlamára vagy terveire. A Beacon vészhelyzet esetén akár a tanárokat, az iskolapszichológusokat, a tanácsadókat vagy más szakembereket is tájékoztathatja, hogy így akadályozza meg a tragédiák bekövetkezését. A szakértők a kezelőfelületen keresztül betekintést nyernek az érintett fiatal életébe, megismerik a személyazonosságát, láthatják az életkörülményeit és azt, hogy mely viselkedése váltotta ki a riasztást.

A Beacon a feltűnő magatartást öt kategóriába sorolja be. Az általános kategóriába az kerül, aki a témával kapcsolatos statisztikákra keres rá, míg a további külön kategóriát jelentenek az öngyilkossági gondolatok, a segítség és támogatás, az önsebzés, valamint az aktív tervezés. Az utóbbiba tartozik például az, amikor már valaki arra keres rá az interneten, hogy miként kell egy hurkot megkötni. A kezelőfelület megmutatja, hogy egy adott diák mennyire veszélyeztetett. Az iskolák eldönthetik azt is, hogy egy veszélyeztetett tanulónál megjelenítenek-e további információkat, például a szülők vagy a helyi hatóságok elérhetőségét, a besorolással kapcsolatos adatokat vagy az ügyben tett ellenintézkedéseket.


A tanulók online tevékenységük alapján pontokat kapnak, ami segít észrevenni a tanároknak hogy valami nincs rendben

Advait Shinde, a GoGuardian vezetője kijelentette, hogy a rendszert egy éven át tesztelték és ezen időszak alatt hetente 2000 jelzést vizsgáltak meg. Voltak olyan esetek is, amelyeknél az iskolai személyzet által tájékoztatott szülők még időben be tudtak avatkozni és elkerülhető volt a tragédia. A vállalat számára egyáltalán nem számít új területnek az oktatás, hiszen jelenleg is együtt dolgozik az Amerikai Egyesült Államok körülbelül 4000 iskolai körzetével, amelyek oktatási intézményeiben 5,3 millióan tanulnak. Az Amerikai Öngyilkosság-megelőzési Alapítvány (AFSP) adatai alapján az Amerikai Egyesült Államokban évente közel 45 000 ember vet véget önkezével az életének és ez a szám évek óta folyamatosan nő.

2016 júniusában a Facebook kapcsán írtunk arról, hogy a közösségi portál a jövőben igyekszik jobban figyelni azokra, akiknél felmerülhet, hogy önkezükkel vetnek véget az életüknek. De felmerült az is, hogy öngyilkosságok megelőzésében segíthetnének a böngészők. A kanadai kormány szintén kiszűrné a világhálón az öngyilkosságra hajlamosakat.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások