Az adatvédelmet használja fegyvernek riválisai ellen az Apple

Az adatvédelmet használja fegyvernek riválisai ellen az Apple

2018. november 21. 20:19, Szerda
Míg az Apple termékek eladásából, addig a Facebook és a Google reklámokból él, utóbbiakhoz pedig adatokat kell gyűjteni. Tim Cook most állami beavatkozásra hívott fel ez ellen.

Az Apple vezetője úgy véli, hogy az államnak be kell avatkoznia bizonyos területeken. Tim Cook az Axiosnak azt nyilatkozta, hogy el kell ismerni, ha a szabadpiac nem működik és eddig az adatvédelem tekintetében vadnyugati állapotok uralkodtak. Cook példaként említette a Facebookhoz kapcsolódó Cambridge Analytica adatvédelmi botrányt és leszögezte, hogy az ágazat elmulasztotta az önszabályozást. Szerinte éppen ezért elkerülhetetlen, hogy a technológiai cégeket és a közösségi hálózatokat bizonyos mértékben szabályozzák. Úgy véli, hogy az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa és a hatóságok idővel megfelelő előírásokat fognak kidolgozni.

A menedzser ugyanakkor hozzátette, hogy nem nagy rajongója a szabályozásoknak, sőt, nagy tisztelője a szabad piacnak és a kormányzati beavatkozásokra kifejezetten kritikusan tekint. Az Apple vezetője rámutatott, hogy a technológia természetesen egyaránt használható jó és rossz dolgokra, s gyakran nem lehet előre látni, hogy a technológiát milyen negatív dolgokra használják fel.


A menedzser az új európai adatvédelmi irányelvet tartja követendő példának, és hasonlóan szigorú amerikai adatvédelmi törvény kidolgozását sürgeti - teheti ezt azért, mert míg vállalatát ez szinte nem érintené, addig a szolgáltatásaikat ingyenesen nyújtó cégek számára ez atombombával érne fel, üzleti modelljük alapjait rengetné meg. Tim Cook végül leszögezte, hogy jó lenne, ha a technológiai óriáscégek pozitívan fogadnák az állami szabályozást. S a kérdésnek ezúttal nem arról kell szólnia, hogy a magánszféra van-e a profittal szemben, de nem is arról, hogy a magánszféra a fontosabb vagy a műszaki innováció. Ez szerinte nem jó megközelítési mód, sokkal inkább az a fontos, hogy világosan el kell különíteni azokat a felhasználói adatokat, amelyeknek egy eszközön kell lenniük azért, hogy lehetővé tegyék a fejlett funkciókat, azoktól az információktól, amelyeket a gyártóknak vagy a szolgáltatóknak kell tárolniuk.

És ha ilyen fontosnak tartja az adatvédelmet, akkor mégis miért tartja elfogadhatónak, hogy az iPhone alapértelmezett keresője a Google, amiért cserébe évente dollármilliárdos bevételre tesznek szert? Mert szerinte az a legjobb keresőmotor, és állítja, hogy az általuk készített szoftveres környezettel meg tudják védeni a vásárlóikat.

Listázás a fórumban