Új kínai harci drón mutatkozott be

Új kínai harci drón mutatkozott be

2018. december 28. 22:02, Péntek
Ez pedig már több, mint egy napon keresztül vihet magával 10 különböző fegyvert.

A kínai illetékesek a napokban kerítettek sort a vadonatúj, továbbfejlesztett drón első éles repülésére, amelyről ezúttal videó is készült, ez pedig bárki által megtekinthető a világhálón. A Wing Loong I-D egy meglévő típus optimalizált változata, amelyet többek között exportcélokra szánnak.

Az eredeti példány már évek óta elérhető a piacon, most azonban még jobb jellemzőkkel és hosszabb üzemidővel (repülési idővel) csábítják a potenciális vásárlókat. Ennek megfelelően az új típus már összesen 400 kg hasznos terhet cipelhet magával, itt 10 különböző fegyvert is alkalmazhatunk, ezeket pedig 35 órán keresztül tarthatjuk a levegőben újratöltés nélkül. Maga az eszköz az első, amely már teljesen kompozit anyagokból készült, a kínai fél pedig a tervek szerint világszerte árulja majd a fejlesztést, bár a pontos árat és a további feltételeket nyilván nem kötötték a nagyközönség orrára. Néhány részletet azonban elárultak, így nem kell teljes sötétségben tapogatóznunk.


Kiderült például, hogy az alkalmazható fegyverek egyike a szintén kínai eredetű, lézervezérlésű BA-7 (Blue Arrow-7) rakéta, amely a belföldi sajtó szerint az egyik legerősebb, harckocsik ellen szánt megoldás. Egyes források szerint ez a típus akár 1,4 méter vastag páncélzattal ellátott tankokat is kilőhet, mégpedig legfeljebb 7 km-es távolságból. Helyet kap itt emellett az élőerő ellen szánt YZ-102A bomba, a YZ-212 lézerirányítású bomba, illetve az 50 kg-os LS-6 bomba, miközben a drón szárnyfesztávolsága 17,5 méter (ez eredeti Wing Loong I 14 méterével és annak 100 kg-os hasznos terhével szemben), bár erről eddig csak a fent beágyazott, nem túl jó minőségű videót láthattuk eddig – a sajtó állítása szerint a nyugat-kínai repülés 30 percen át tartott.

A Wing Loong II típus már egy lopakodó bombázó, ez a fenti változat testvéreként elérhető. Ez utóbbi kifejezetten az amerikai MQ-9 Reaperre adott válasz, csaknem 10 km-es repülési plafonnal és lézervezérlésű rakétákkal, amelyek 40 km-en belül elpusztíthatják a kijelölt célpontokat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások