A Windows Media t Pentium 4-re optimalizálják

A Windows Media t Pentium 4-re optimalizálják

2000. november 16. 04:11, Csütörtök
A Microsoft Corporation bejelentette, hogy a jövőben megjelenő Windows Media technológiát úgy készítik el, hogy kihasználja a jövő héten megjelenő új, Intel Pentium 4-es processzorokban rejlő összes lehetőséget.

A Pentium 4-es chip-eket úgy tervezték, hogy a fejlett technológia révén maximális teljesítményt nyújtsanak a különböző digitális médiák alkalmazásakor, valamint - mint azt már eddig is hangoztatta az Intel - az internetezést is kiválóan támogatja, gyorsítja. Ezeket én enyhe kétkedéssel fogadom, de majd meglátjuk; most nézzük inkább, mit ígér a hivatalos sajtóanyag.

Az Intel a Pentium 4-es processzorok kifejlesztésekor nagy hangsúlyt fektetett az internet használatra, a képszerkesztésre, a videólejátszásra, a hangfelismerésre, a 3D-s grafikára, valamint a multitask-os applikációk támogatására. A Microsoft ezután úgy kívánja optimalizálni a már meglévő Windows Media technológiát, hogy az kihasználhassa a fent említett Pentium 4 által támogatott lehetőségeket. A Windows Media Player, a Windows Media Encoder, és a Windows Media Audio-Video programrészeket mind Pentium 4-re kívánják optimalizálni.

"Az új Intel Pentium 4-es processzorok gyorsabb pipeline-ja, és az integrált Netburst mikro-architektúra segítségével a jövőben kíváló minőségű Windows Media lejátszó programokat fejleszthetümk ki, melynek az alkotók és a felhasználók egyaránt örülhetnek majd." - nyilatkozta Dave Fester, a Microsoft digitális média részlegének általános menedzsere.

"A Windows Media technológia optimalizációjával PC-n eddig nem tapasztalt digitális média támogatást fogunk nyújtani. Ez kiváló minőségű és sebességű realtime videó enkódolást fog jelenteni, valamint az otthoni felhasználók is könnyedén szerkeszthetik majd házi videofelvételeiket a Windows Movie Maker új verzióinak segítségével."

"A Pentium 4-es chip-eket úgy terveztük, hogy azok nagy teljesítményük által kielégíthessék a felhasználók egyre nagyobb igényeit is." - mondta Dan Rusell, az Intel egyik menedzsere.
"A Windows Media technológia Pentium 4-es processzorokra történő optimalizálásával a Microsoft folytatja hasznos és fontos munkáját a minél jobb digitális média támogatásának irányában."

A különböző interneten keresztül sugárzott, vagy letölthető média fájlok gyorsítását az Intel, és Microsoft a Pentium 4-es processzorok 400 MHz-es rendszerbuszától, valamint az integrált SSE2 (Streaming SIMD Extension 2) kiterjesztéstől várja. A 400 MHz-es rendszerbusz 3.2 GB-os másodpercenkénti adatátviteli sebességet jelent, ami háromszorosa a Pentium III hasonló adatának. Ezek az adatok jól hangzanak, de szerintem ma még inkább a szűk sávszélességű internet elérések kiszélesítése jelenthetné a netezésben jelentkező áttörést.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások