Gyorsabban tágul a Világegyetem

Gyorsabban tágul a Világegyetem

2019. július 23. 08:57, Kedd
A mérések eltérő eredményeket produkálnak, ennek oka még ismeretlen.

Áprilisban már olvashattunk arról, hogy nem stimmel az Univerzum tágulásának üteme, itt ugyanis a különböző mérések eltérő eredményeket mutatnak. Szakemberek egy másik csoportja most egy újabb tanulmányban jelezte, hogy saját módszerükkel ismét egy, a korábbiaktól különböző számot kaptak, így akár az is előfordulhat, hogy teljesen új modellre van szükség.

A most közzétett anyagban arról értekeznek, hogy a korábbi munkákkal ellentétben ezúttal vörös óriások segítségével igyekeztek pontosabban megmérni a tágulás ütemét. Azt nagyjából egy évszázada tudjuk, hogy az Univerzum tágul, a folyamat leírására pedig a Hubble-állandó áll rendelkezésünkre, amely egyben azt is segít megérteni, hogy annak idején miként festhetett az Univerzum, illetve, hogy a robbanást követően miként alakult ki a jelenleg megfigyelhető tágulás. Amíg azonban korábban több alkalommal az úgynevezett cefeidák segítségével igyekeztek felvázolni ennek ütemét, most a dokumentumot közzétevő csapat vörös óriásokat vizsgált meg, mégpedig több galaxisban, felvázolva azok tőlünk mért távolságát, illetve az adott galaxisok távolodását.

Érdekes módon ők a tágulás mértékét 69,8 km/s/Mpc-ben (kilométer per másodperc per megaparszek) határozták meg, miközben a cefeidákra támaszkodó Hubble SH0ES esetében ez az érték még 74 volt. Az eltérés azonban a többi hasonló munka esetében is jelen van, a csapat vezetőjének egy korábbi, még 2001-es, szintén cefeidákra építő anyagában 72 km/s/Mpc volt a legfontosabb adat, míg a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás struktúráját alapul vevő másik csoport szerint ez inkább 67,4. Az eltérés első látásra nem tűnik óriásinak, a különböző adatok viszont jól jelzik, hogy tudásunk még hiányos, és bár itt korábban azt remélték, hogy a vörös óriások bevonásával sikerülhet áthidalni a cefeidák és a háttérsugárzás által rendelkezésünkre bocsátott különbséget, a jelek szerint a friss eredmény egyik korábbi méréshez sem húz közelebb, vagyis akár egy teljesen új fizikai modellre is szükség lehet annak érdekében, hogy jobban megértsük az Univerzumot.

A NASA a következő évtized közepén indítja majd el a Wide Field Infrared Survey Telescope (WFIRST) névre keresztelt küldetést, amely a Hubble-hoz hasonló felbontásban vesz majd szemügyre egy százszor nagyobb területet, így további Ia típusú szupernóvákat, cefeidákat, valamint vörös óriásokat igazolhatunk majd vissza, itt tehát lesz mit megvizsgálni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások