Szuper jó lesz az új Star Wars-film története

Szuper jó lesz az új Star Wars-film története

2021. január 3. 12:57, Vasárnap
Úgy tűnik, izgalmas lesz a Rogue Squadron.

Pár hete derült ki, hogy melyik Csillagok háborúja-koncepció futhat be 2023-ra, hiszen a Disney többet is versenyeztetett. Nos, a Rogue Squadron lett a "nyertes", amit Patty Jenkins rendezhet meg. A film pilóták új generációját fogja bemutatni, akik iszonyatos sebességű bevetéseken kockáztatják életüket küldetésük teljesítése érdekében. Jenkins elmondta, hogy az eredeti koncepcióra nagy hatással voltak egyes játékok és könyvek is.

Mást persze nem lehet tudni a titoktartás közepette fejlesztett projektről, azonban Chris Pine, a Wonder Woman 1984 egyik szereplője elmondta a Collidernek adott interjújában, hogy Jenkins elmondta neki, hogy miről fog szólni a film, aminek a történetéről a színész úgy véli, hogy igazán nagyszerű. Majd azt is hozzátette, hogy nincs szó arról, hogy szerepeljen benne, illetve, hogy nagyon örül annak, hogy a rendező megkapta ezt a lehetőséget, hiszen úgy látja, hogy ha valaki új életet tud lehelni a franchise-ba, akkor az ő.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások