A szervereknél javított az AMD

A szervereknél javított az AMD

2021. május 12. 22:53, Szerda
Az asztali vonalon stagnálás, a laptopoknál pedig kisebb visszaesés volt soron.

A Mercury Research minden negyedévben közli a PC-chipek piacán megfigyelt, általuk felmért erőviszonyokat, az egyes gyártók rangsorát, bár itt mindössze két nagy szereplő folytatódó harcáról van szó. Az utolsó 3 hónap kapcsán vegyes képet láthatunk, az AMD számára az erősödés és a gyengülés egyszerre volt jelen.

Ami magát a piacot illeti, a PC-kbe szánt chipekből jóval több fogyott, mint amit ebben az időszakban megszokhattunk, különös tekintettel az ünnepeket követő periódus hagyományos gyengeségére. Az elmúlt év utolsó negyedévéhez képest ugyan némileg gyengébb forgalmat bonyolítottak le a gyártók, a mostani adat viszont a második legerősebb, ez pedig több mint 40 százalékos erősödést jelent az egy évvel korábbi helyzethez képest. Mindkét nagy szereplő több terméket szállított le, ez a laptopok szegmensében is így volt, viszont az AMD nem tudta megállítani a relatív visszaesést, ami 1 százalékponttal kisebb, 18 százalékos részesedést eredményezett számukra. Az Intel némileg erősíteni tudta pozícióit, ez pedig a következő időszakban is folytatódhat, hiszen a negyedév végén mutatkoztak be az új Rocket Lake chipek, amelyek különösen az olcsóbb, nagyobb forgalmat generáció kategóriában bizonyultak versenyképesnek.

Ahogy említettük, az asztali vonalon az AMD stagnált, ezen a területen 19,3 százalékot mondhattak magukénak, ami viszont mindenképpen jó eredményként értékelhető, hiszen a további piacvesztést az általános készlethiány ellenére sikerült megelőzniük. A szerverek területén viszont egyértelmű erősödést regisztrálhattak, ott 1,8 százalékponttal erősebbek voltak, olyan szintet érve el (8,9 százalékos részesedés), amire 2016 óta nem volt példa. Ez persze nem jelent óriási változást, az Intel számára viszont figyelmeztető jel, hogy ugyanezen periódusban 20 százalékkal zuhant az adatközpontokból származó bevétel, amit ők azzal magyaráztak, hogy ügyfeleik a meglévő készleteket hasznosították az újabb megrendelések leadása helyett.

Ami a teljes x86-piacot illeti, az AMD 1 százalékponttal került lejjebb, amivel az ő részesedésük 20,7 százalékon állt. Amennyiben enyhíteni tudják a chiphiányt, ezen a számon elkövetkező időszakokban javíthatnak jelentős mértékben.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban