Megvan A nemzet aranya-sorozat főszereplője

Megvan A nemzet aranya-sorozat főszereplője

2021. október 29. 13:49, Péntek
Elkezdődött a National Treasure castingja.

Márciusban rendelte be a Disney+ a jó ideje tervezett A nemzet aranya (National Treasure) című filmek folytatását sorozat formájában, és már akkor kiderült, hogy Nicolas Cage szerepét egy új, jóval fiatalabb karakter, egy latin származású nő, bizonyos Jess Morales fogja átvenni, aki barátaival indul el élete nagy kalandjára, hogy felderítse rejtélyes családtörténetét és előkerítsen egy elveszett kincset. Tegnap pedig az is bejelentésre került, hogy a főhőst Lisette Alexis alakíthatja. A sorozatot az eredeti film forgatókönyvét író Marianne és Cormac Wibberley készíti, az első epizódot pedig Mira Nair rendezi. Valamint azt is érdemes tudni, hogy a producer, Jerry Bruckheimer a tévésorozat mellett a filmes folytatáson is tovább dolgozik.

Érdekesség, hogy John Turteltaub, a Nemzet aranya-filmek rendezője még 2010-ben beszélt arról, hogy késő ősszel, vagy tél elején szeretné elkezdeni a harmadik rész forgatását. Egyébként az első rész 2004-ben került mozikba, s hozott világszerte 347 millió dollár bevételt, míg a második epizód 2007-ben tett szert 457 millió dolláros bevételre.

Listázás a fórumban