Az Amazon is műholdas internetet kínálna

Az Amazon is műholdas internetet kínálna

2022. április 9. 15:05, Szombat
Már le is szerződtek a külső partnerekkel, akik több tucat fellövéssel járulnak ehhez hozzá.

A több ezer műholdra támaszkodó saját hálózat révén mostanában elsősorban a SpaceX szerepel a témával foglalkozó hírekben, bár a területen a OneWeb is jelen van. Mindkét cég saját platformján, annak kiépítésén munkálkodik, most azonban az Amazon is hasonló tervvel állt elő.

A SpaceX nemrég azt jelezte, hogy saját műholdjait nagyobb magasságba juttatná el, a napokban pedig az Amazon hivatalos közleménye jelent meg az interneten, amelyben már egy hasonló terv körvonalazódik. Ez utóbbi alapján az online platformjáról ismert cég több mint 3200 műholdat juttatna el a megfelelő pályára, hogy több tízmillió, távoli, illetve gyéren lakott régióban lakó magánszemélynek, valamint intézményeknek és a különböző mentőakciók résztvevőinek biztosítson szélessávú elérést, ezt pedig az elkövetkező 5 évben valósítanák meg, egyelőre három fontos külső partner közreműködésével.

A bejelentés alapján az egyes műholdakat (azok csoportjait) az Arianespace Ariane 6, a Blue Origin New Glenn, valamint a United Launch Alliance Vulcan Centaur típusú rakétái juttatnák el a magasba, vagyis ezen három cég járulna hozzá a platform kialakításához. Eddig összesen 83 fellövés végrehajtására szerződtek le, ez egyben a partnerek számára is nagy segítséget jelent, hiszen a folyamat révén tovább optimalizálhatják ezen tevékenységet és fokozatosan mérsékelhetik a jelenlegi árakat. Azt még egyelőre nem tudjuk, hogy az elérés árazása terén milyen számokban gondolkodnak, viszont ezzel kapcsolatban érdemes kitérni arra, hogy az SpaceX az Egyesült Királyságban 529 fontért kínálja a készülékeket, a havidíj pedig 89 font, ami nem tekinthető kifejezetten olcsónak.

A program elindulásától amerikai és európai munkahelyek létrehozását is remélhetjük, a további fejleményekről később mi is beszámolunk majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások