Nem épít Európában gyárakat a TSMC

Nem épít Európában gyárakat a TSMC

2022. június 8. 22:51, Szerda
A tajvani konszern számára nem vonzó beruházási helyszín a kontinens.

Tavaly februárban ismertté vált, hogy Európában építhet új létesítményt a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. Ltd. (TSMC), majd 2021 júliusában kiderült, hogy a cég Németországban és Japánban építi fel a két új üzemét.

Most a Reuters arról számolt be, hogy a TSMC nem hoz létre új gyárakat Európában és ezt a döntését az illetékesek a részvényesek éves találkozóján azzal indokolták, hogy a kontinens már nem vonzó befektetési célpont a számukra. Az okok között szerepel, hogy Európában viszonylag kevesen vásárolják meg a társaság termékeit, amely ezért úgy döntött, hogy elsősorban a hazájában és az Amerikai Egyesült Államokban terjeszkedik, s erre a célra 33 milliárd amerikai dollárt fordítanak.

A vállalat illetékesei hangsúlyozták, hogy az egy évvel ezelőtti állapotokhoz képest nem történtek előrelépések. Mark Liu, a cég első embere kiemelte, hogy figyelemmel kísérik az európai helyzetet, de még mindig nincsenek konkrét terveik. A TSMC az AMD, az Apple, az nVidia és a Qualcomm fő beszállítója és a négy nagyvállalat egyike sem európai. A gyártás jelentős része Kínában vagy más Európán kívüli országokban zajlik, ezáltal a logisztikai okok is jelentős szerepet játszhattak a korábbi döntés módosításában. Az európai beruházási támogatások pedig önmagukban nem elengedők ahhoz, hogy a TSMC a kontinensen építsen fel egy vagy több új létesítményt.

A cég bevételei egyébként nagyon jól alakulnak, az idei évben 30 százalékos növekedést várnak. Ez az előzetes becslések optimista forgatókönyvének felel meg, és annak köszönhető, hogy tele vannak rendelésekkel, és az árak is az egeket ostromolják.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások