Újabb jó hír a Godzilla Kong ellen 2-ről

Újabb jó hír a Godzilla Kong ellen 2-ről

2022. július 5. 07:39, Kedd
Már tudjuk, mikor láthatjuk a Godzilla vs. Kong folytatását.

Nemrég írtuk meg, hogy még idén elkezdődhet a Godzilla vs. Kong folytatásának forgatása Ausztráliában, Queenslandben, most pedig az is kiderült, hogy a film premierje Amerikában (és vélhetően a világ legtöbb országában) 2024. márciusában lesz. Arról, hogy miről fog szólni a film, még nem tudni, de az biztos, hogy Adam Wingard lesz ismét a rendezője a Monsterverse következő epizódjának, ami kapcsán korábban arról volt szó, hogy a címe Son of Kong, azaz Kong fia lenne.

Még tavaly tavasszal írtuk meg az igencsak papírformának számító hírt, miszerint folytatódni fog a Godzilla Kong ellen, hiszen bemutatása előtti egy évvel egy amerikai film sem hozott annyi bevételt a mozikban, mint a két óriáslény csatája, hiába került moziba a Tenet, valamint jó pár animációs alkotás, egyik sem tudott a nyomába érni eladott jegyek szempontjából. És mindez úgy sikerült a filmnek, hogy az HBO Max előfizetői ingyen és bérmentve akár otthon is megnézhették.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások