A kiterjesztett valóság segítheti a szakemberek együttmű­ködését

A Bochumi Ruhr Egyetem (RUB) pszichológiai csoportja azt vizsgálja, hogyan lehet optimalizálni a munkafolyamatokat az olyan munkacsoportok esetében, amelyek tagjai térben el vannak különülve egymástól. A kutatók a kiterjesztett valóságot használják.

A koronavírus-járvány számos dolgot megváltoztatott - a munka világában is. Hirtelen előtérbe kerültek olyan kérdések, hogy hogyan tudnak működni különböző munkahelyi csapatok, ha a tagjaik nem egy irodában, hanem egymástól távol vannak. Dr. Annette Kluge professzornak, a Bochumi Ruhr Egyetem tudósának a munkacsoportjában több kutatási projekt is foglalkozik azzal, hogy a térben elkülönült csapatok hogyan tudnak a legjobban együttműködni. Azoknak ugyanis, akik nem tudnak közvetlenül beszélni egymással és nem látják egymást, elkerülhetetlenül akadályokat kell leküzdeniük. "Azon átadási pontok, ahol az egyik személynek ott kell folytatnia a munkát, ahol a másik abbahagyta, gyakran időveszteséghez vezetnek" - jelentette ki Lisa Thomaschewski, a Bochumi Ruhr Egyetem Munka-, Szervezet- és Üzleti Pszichológia Tanszékének a munkatársa, aki két kollégájával - egyikük Kluge, míg a másik Benjamin Weyers, a Trieri Egyetem ember-számítógép interakciós csoportjának a munkatársa - együtt olyan megoldásokat keres, amelyek a jövőben megkönnyíthetik a mindennapi munkát a kiterjesztett valóság területén.

"Eredetileg olyan szervezetek iránt érdeklődtünk, mint a tűzoltóság, a hadsereg vagy akár a kőolajfinomítók. Az ilyen szervezetekben az alkalmazottak különböző helyeken dolgoznak és a hibáknak pusztító következményeik lehetnek. Kis időbeli késés is elég lehet ahhoz, hogy befolyásolja a biztonságot" - közölte Thomaschewski. A nagy kockázatú szervezeteknél azonban nehéz kutatni a folyamatokat, mert az túlságosan veszélyessé válhat minden érintett számára. Ezért a szakemberek a gyártásban található alkalmazási példákat vizsgálják, ahol hasonló kihívások vannak. A folyamatoptimalizálás célja itt a lehető legnagyobb termelékenység elérése. "Tudni akartuk, hogy milyen eszközök lehetnek erre hasznosak, és gyorsan eszünkbe ötlött a kiterjesztett valóság" - magyarázta Lisa Thomaschewski, aki HoloLens AR-szemüveggel dolgozik. A készülék virtuális információkat képes valós tárgyakra helyezni és ezáltal szabadon tartja a kezeket. Ez akkor hasznos, ha például egy összetett vezérlőpanelt kell működtetni. További előnye, hogy a technológiát a meglévő rendszerekbe való beavatkozás nélkül be lehet vezetni a vállalatoknál.


Vizsgálataikhoz a kutatók egy szennyvíztisztító telep bevált szimulációját használták. Az irányításhoz 13 lépést kellett a megfelelő sorrendben végrehajtani, például szelepeket nyitni vagy zárni és tartályokat feltölteni. Amennyiben minél több tisztított vizet szerettek volna kapni, akkor jó időzítésre is szükség volt. A RUB csoport úgy alakította át a szimulációt, hogy azt két embernek kellett működtetnie. A 13 lépés közül mindenkinek sorban kellett végrehajtania néhányat és mindig akkor, amikor a társa már befejezte a saját feladatát. Azért, hogy az egész feladatot egy kicsit megnehezítsék, a két résztvevőnek eközben egy egyéni feladatot is meg kellett oldania. Mindenki egyedül üzemeltetett egy második szennyvíztisztító telepet, amelynek szintén a lehető legtöbb tisztított vizet kellett előállítania. "A valós munka során egy csapatban sem lehet csak egy feladatra koncentrálni, hanem egyszerre más feladatokat is el kell végezni" - emelte ki Lisa Thomaschewski.

A kísérletek során a két résztvevő két külön szobában tartózkodott, anélkül, hogy kommunikálni tudtak volna egymással. Mindenki a saját szennyvízkezelését, valamint a csapatfeladatként végzett feladatokat egy táblagépen keresztül ellenőrizte. Az egyéni és a csapatfeladat szimulációit két különböző képernyőn mutatták be, amelyek 90 fokos szögben álltak egymáshoz képest. Az egyéni feladatról a csapatfeladatra való átváltáshoz a résztvevőknek tehát meg kellett fordulniuk és nem tudták a szemük sarkából figyelni a párhuzamos munkát.

110 kétfős csapat vett részt a kísérletben, amely minden párnak körülbelül négy órát vett igénybe. A folyamat során a résztvevőknek az úgynevezett Ambient Awareness Tool állt rendelkezésükre. A HoloLens segítségével olyan információkat mutattak a tesztalanyoknak az üzem állapotáról, amelyek egyébként nem lettek volna láthatóak. A HoloLensben a résztvevők három ikont láttak, amelyek mindegyike a két feladat következő lépéseit jelezte. Amennyiben a következő lépést végre lehetett hajtani - például azért, mert a csoportos feladatban részt vevő partner befejezte a folyamatlépést -, az ikon villogni kezdett. A résztvevőknek nem kellett folyamatosan ellenőrizniük, hogy a második személy mennyire jutott előre a feladatával, közben a másik feladatukra koncentrálhattak.


A HoloLensben mindig színnel jelölték a szennyvíztisztító telep azon objektumát, amelyen legközelebb dolgozni kellett. Ezenkívül egy szöveg is megjelent, amely jelezte, hogy mit kell tenni ezzel az objektummal. A tudósok összehasonlították, hogy a csapatok tagjai mennyire voltak hatékonyak a feladatban. A fent leírt eszközök mellett a szakemberek azt is tesztelték, hogy egy további előrehaladási sáv javítja-e a csapatok időbeli koordinációját. A sáv a következő feladatot jelző tárgy fölött helyezkedett el és jelezte, hogy mikor lehet a következő lépést megtenni. Ez nem javította a feladat időzítését, de növelte a csapatkohéziót.

Mivel a csapatszellem érzése fontos a kutatók számára, jelenleg egy másik technikával kísérleteznek: a HoloLens segítségével a csapattárs avatárját jelenítik meg. A tesztalanyok így a szemüvegen keresztül egy személy kivetítését látják, aki például a következő folyamatlépés irányába mutathat. A komplex szennyvíztisztítást, mint csapatfeladatot még nem tudták ilyen módon kipróbálni. Először a megvalósíthatóságot tesztelték, és tudni akarták, hogyan reagálnak az emberek az avatárokra. Ehhez a résztvevőknek - csapattárs nélkül - egyéni szinteket kellett leolvasniuk a szimulációs felületen. Ennek során látták, hogy az avatár a rendszer leolvasandó részének az irányába mutat. A második esetben az avatár egyszerűen csak állt a szobában anélkül, hogy interakcióba lépett volna. A kísérő interjúk azt mutatták, hogy a kísérleti alanyok a mozgó avatárt valósághűbbnek érezték és erősítette bennük azt az érzést, hogy nincsenek egyedül.


A pszichológuscsoport most további kutatásokat szeretne végezni, amelyek során olyan kérdésekre keresi a választ, hogy milyen szerepet játszik az avatár neme; mi történik, ha közeledik a résztvevőkhöz vagy eltávolodik tőlük; együtt mozognak-e vele és felhasználható-e az avatár a szennyvíztisztító telep szimulációjának hatékonyság-növelésére? Amennyiben a technológia éretté válik, a csapattársat avatárként lehetne kivetíteni egy ember helyére, hogy a kollégája láthassa, mit csinál a partnere. "A célunk az, hogy vizuálisan közös munkahelyet hozzunk létre a térbeli távolságon keresztül. Ugyanakkor tudjuk, hogy ez a kutatás nem holnap fog bekerülni a szakmákba. A kiterjesztett valóság szemüvegek még nem terjedtek el, mert a technológia egyszerűen nem elég fejlett. De akár néhány éven belül a dolgok másképp alakulhatnak, és a szemüveg megkönnyítheti a térben elosztott csapatok munkáját" - hangsúlyozta végül Lisa Thomaschewski.