Mesterséges intelligencia segítségével készített Beatles-számot Paul McCartney

Mesterséges intelligencia segítségével készített Beatles-számot Paul McCartney

2023. június 13. 20:55, Kedd
Paul McCartneynek a mesterséges intelligencia segítségével sikerült elkészítenie az "utolsó Beatles-felvételt". A fejlett technológia segítségére azért volt szükség, hogy John Lennon hangját egy régi demófelvételről fel tudja használni egy szám befejezéséhez.

A BBC Radio 4 Today című műsora interjút sugárzott Paul McCartneyval, amelyben bejelentette, hogy a mesterséges intelligencia technológiának köszönhetően elkészült az "utolsó Beatles-lemez", amely még idén megjelenik. Bár az egykori Beatles-zenész nem mondta el, hogy melyik számról lehet szó, de valószínű, hogy a Now And Then az, amit 1978-ban Lennon komponált. A demófelvételt McCartney 1994-ben kapta Yoko Onótól, az 1980-ban meggyilkolt John Lennon özvegyétől. A szám több más dallal együtt a "Paulnak" feliratú kazettán szerepelt, amit Lennon röviddel halála előtt készített. A számokat Lennon túlnyomó többségben New York-i lakásában, a zongoránál ülve vette fel. A kazettáról Jeff Lynne zenei producer a Free As A Bird és a Real Love című dalokat még annak idején felfrissítette, és ezeket 1995-ben és 96-ban ki is adták, mint 25 év után az "első új" Beatles-számokat.

A Now and Then felvételén is dolgozott az együttes, de végül ez nem készült el. McCartney szerette volna, ha mégis felveszik, mert neki nagyon tetszett a szerelmes szám szövege, és az is, hogy Lennon énekel benne. Azonban végül, mivel George Harrison ellene volt, mégsem csinálták meg - idézte fel. A demo háttérzajoktól megtisztított új változatát 2009-ben CD-n is kiadták a rajongók számára. Azóta McCartney már sokszor megemlítette, hogy szeretné befejezni a számot. Most végül a technológia fejlődése tette ezt lehetővé. A fordulópontot az jelentette, amikor Peter Jackson Get Back című Beatles-dokumentumfilmjéhez sikerült "megtanítani" a számítógépet arra, hogy felismerje a Beatles-tagok hangját és el tudja különíteni a háttérzajoktól és a hangszerektől, tiszta hangzást hozva létre. Ezzel a technológiával énekelhetett "duettet" Lennonnal legutóbbi koncertturnéján McCartney.


Amikor több hangot és hangszert együtt rögzítenek ugyanarra a szalagra, hagyományos módszerekkel nagyon nehéz vagy lehetetlen elkülöníteni őket anélkül, hogy a hangminőség jelentősen romlana vagy a felvételen jelen lévő más hangszerek frekvenciáit szintén felvennék. A gépi tanulási technikák lehetővé teszik az egyes hangelemek azonosítását, és utána a reális módon újraszintetizálásukat, hogy megfeleljenek az adott hangszerek vagy hangok izoláltan képzett mintáinak. Ez lehetővé teszi a hangok felerősítését zajos helyzetekben.

Bár a lehetőségnek McCartney nagyon örült, aggodalmait is megosztotta a hallgatókkal a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. "Ijesztőnek", ugyanakkor izgalmasnak is nevezte ezt a jövőt. "Meglátjuk, hova vezet" - tette hozzá. McCartney a londoni Nemzeti Képtárban megnyíló kiállítása előtt beszélt a rádióban. A tárlatot azokból a fotókból rendezték, amelyet a zenész 1963 decembere és 1964 februárja között saját fényképezőgépével készített, amikor a Beatles elindult a világhír felé.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások