Az AMD vezetői is optimisták

Az AMD vezetői is optimisták

2001. április 21. 16:05, Szombat
[ZDNET] Az Advanced Micro Devices (AMD) a napokban közzétette negyedéves gazdasági mutatóit, melyek túlszárnyaltak a várakozásokat, azonban elképzelhető, hogy a jelenlegi negyedév végéig valamelyest csökkennek majd a cég eladásai.

A chipiparban már hosszabb ideje tapasztalható gazdasági hullámvölgy az Intelhez hasonlóan az AMD-t is komolyan érintette, hiszen az előző év hasonló időszakához viszonyítva a cég bevételei és nyereségei is csökkentek. Az AMD az elmúlt negyedévben kilenc százalékkal több terméket adott el, mint a tavalyi év utolsó negyedévében, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a cég Athlon, valamint Duron termékcsaládjába tartozó processzorok egyaránt nagyon kedveltek a felhasználók körében, sőt egyre több, számítógépek gyártásával foglalkozó neves cég is kínál már AMD processzoros konfigurációkat. Az AMD chipek jelenlegi népszerűsége miatt meglepő, hogy az előrejelzések szerint a mostani negyedévben körülbelül tíz százalékkal csökkenhet az AMD processzorok eladása, ez persze betudható a piacon tapasztalható egyre kisebb vásárlói kedvnek is, de sok más tényező is közre játszhat az AMD második negyedévbeli esetleges rossz szereplésében.

"Minden évben a második negyedév a legrosszabb időszak. Ez lesz az idei év legnehezebb negyedéve." - nyilatkozta a napokban egy konferencián Jerry Sanders, az AMD vezérigazgatója.

Az AMD-hez hasonlóan a rivális Intelnek is különböző nehézségekkel kell számolnia az idei év második negyedévében, hiszen ezen időszak alatt az Intel bevételei várhatóan 7,5 százalékkal csökkennek majd. Az Intel vezetői a processzorok esetében végrehajtott és végrehajtandó nagymértékű árcsökkentéseket és a gazdasági nehézségeket okolták a várhatóan csökkenő bevételekért. Ahogy az Intel vezetői, úgy az AMD vezetői is optimisták az idei év hátralevő második részét illetően, mert reményeik szerint a második félévben végre stabilizálódik a hardverpiac.

"Biztosra vehetjük, hogy az idei év második felét tekintve összességében javuló gazdasági mutatókra számíthatunk, azonban nagyon sok minden függ a számítógépes ipar általános gazdasági mutatóitól is." - mondta optimistán Sanders.

Az AMD az idei év első negyedévében összesen 7,3 millió darab processzort adott el, ami 27 százalékkal több, mint a tavalyi év utolsó negyedévében eladott processzorok száma, a 2000 első negyedévi számokat tekintve pedig már 126 százalékos növekedést jelent. Az elmúlt negyedévben az AMD 6,5 millió Athlon és Duron processzort, valamint 800 ezer K6-2 chipet adott el.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások