Mit lehet kezdeni egy szándékosan addiktívra tervezett alkalmazással?

Az Európai Parlament jelentést készített az online szolgáltatások addiktív kialakításáról, és az lesújtó képet fest a túlzott képernyőidő mentális egészségügyi következményeiről. A szervezet új uniós szabályokat sürget a probléma kezelésére.

Az EU már egy ideje figyeli az online szolgáltatások függőséget okozó, a felhasználók figyelmének megragadását célzó tervezését. Az Európai Parlament Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottsága (Internal Market and Consumer Protection, IMCO) most állásfoglalást készít "Az online szolgáltatások addiktív kialakítása" címmel. A kezdeményezés vezetését Kim van Sparrentak zöld képviselőre bízták, aki a múlt héten tette közzé jelentéstervezetét, amelyben részletesen bemutatja a túlzott képernyőidő mentális egészségügyi kockázatait. Mivel saját kezdeményezésű jelentésről van szó, az aktának nincs jogalkotási értéke. Ennek ellenére politikai jelzésnek szánták, éppen akkor, amikor az Európai Bizottság éppen azt vizsgálja, hogy a fogyasztóvédelmi szabályai még mindig megfelelnek-e a célnak.

A jelentéstervezet szerint átlagosan minden negyedik gyermek és fiatal - különösen a 16-24 évesek - naponta több, mint hét órát tölt az interneten - a napi három óránál több már túlzottnak számít. Ennek oka lehet, hogy az online játékok, a közösségi média, a filmek, sorozatok vagy zenék streaming szolgáltatásai, az online piacterek vagy webáruházak, valamint a társkereső alkalmazások úgy vannak kialakítva, hogy a felhasználók a lehető legtöbb időt vagy pénzt töltsék az adott platformon, ahelyett, hogy "semlegesebb módon" szolgálnák ki őket. A jelentéstervezet szerint a YouTube, a Netflix és a Spotify olyan funkciókat kínál, mint a végtelen görgetés vagy az alapértelmezett automatikus lejátszás, és ezeket "pszichológiai trükkökként definiálja, hogy a fogyasztókat online tartsák". További addiktív tervezési funkciók közé tartozik a "pull-to-refresh" oldalújratöltés vagy a személyre szabott ajánlások.

Az ilyen funkciók a fogyasztók "pszichológiai szükségleteire, sebezhetőségére és vágyaira játszanak rá, mint például a társadalmi hovatartozás, a társadalmi szorongás vagy a kimaradástól való félelem". Ez utóbbira példa az ideiglenesen elérhető információk, mint például a "történetek" vagy a "gépel..." funkció. Egy másik példa a like-ok fogadása, ami dopaminlöketet ad az agynak. A funkciók azonban olyan társadalmi nyomással járhatnak, ami növeli a válaszadási kényszert, mint például egy üzenet elolvasásának visszajelzése. Az üzenetek és egyéb értesítések célja a fogyasztók visszacsalogatása a platformokra.


A holland törvényhozó szerint az internethasználattal kapcsolatos függőségnek hasonló mellékhatásai vannak, mint a kábítószerfüggőségeknek, amelyeket az online függőségekkel ellentétben szigorúbban szabályoznak. A képviselő hangsúlyozta, hogy a függő felhasználóknál kétszer nagyobb valószínűséggel fordulnak elő mentális egészségügyi problémák, például depresszió, alacsony önértékelés, testképzavarok, étkezési zavarok, szorongás, magas szintű érzékelt stressz, a család és a barátok elhanyagolása, az önkontroll elvesztése vagy alváshiány.

Ugyancsak fennáll a kockázata a kényszeres tüneteknek, például a fiatal felnőttek körében a kényszeres vásárlásnak, vagy a napi kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos problémáknak, amelyek romló jegyeket, rossz iskolai és tanulmányi teljesítményt vagy gyenge munkahelyi teljesítményt eredményeznek. A túlzott képernyőidő és a túl sok közösségi média figyelemhiányt, rosszabb koncentrációt, impulzivitást, idegrendszeri fejlődési zavarokat, korlátozott kognitív képességeket, valamint tanulási és memóriazavarokat okozhat - olvasható a jelentésben. Azt is megemlítik, hogy a digitális technológiákkal való visszaélés az agy bizonyos területein alacsonyabb szürkeállományt eredményezhet, ami akkor is előfordul, ha valaki például alkohol- vagy heroinfüggő. Ezen túlmenően nő a stressz és a kiégés, az információ-túlterhelés és az érzékszervi ingerek kockázata.


A dokumentum szerint a fiúk általában több időt töltenek játékokkal és elektronikus eszközökkel. Mégis a lányoknak nagyobb valószínűséggel van rossz mentális egészségük a túl sok képernyőidő miatt, mint a fiúknak. A női internetezőknél kétszer nagyobb valószínűséggel fordulnak elő klinikailag releváns depressziós tünetek, mint a férfiaknál. Azok a serdülők, akik kevés időt töltenek elektronikus kommunikációval, általában a legboldogabbak. A jelentéstervezet szerint az online szolgáltatásokra vonatkozó időkorlátok bevezetése nem elegendő a függőségi problémák megoldásához, főként azért, mert "az időkorlátokat kínáló platformok az egyénre hárítják a terhet ahelyett, hogy az online szolgáltatások szándékos, függőséget okozó, profitorientált kialakításának alapvető problémájával foglalkoznának". Ez a tapasztalatok szerint nem vezet az online szolgáltatások használatának csökkenéséhez, és a serdülők a szülői szabályozást sem fogadják el könnyen, ráadásul a technikai korlátok megkerülése könnyű számukra.

Van Sparrentak rámutat a meglévő vagy készülő uniós szabályok korlátaira is: a digitális szolgáltatásokról szóló törvény nem vezet be rendelkezéseket az addiktív kialakításról, és "korlátozott a hatálya, mivel csak az online platformokra vonatkozik, nem pedig az összes online szolgáltatásra". A mesterséges intelligenciáról szóló törvény meg kívánja tiltani, hogy a mesterséges intelligencia rendszerek tudat alatti, un. szubliminális funkciókat alkalmazzanak - ez a rendelkezés azokra a rendszerekre korlátozódik, amelyek "szándékosan manipulatívak vagy megtévesztő technikákat alkalmaznak". Ezért a jelentés felszólítja a Bizottságot, hogy "sürgősen zárja be a fogyasztók kiszolgáltatottságával kapcsolatban meglévő szabályozási hiányosságokat", terjesszen elő jogszabályokat a függőségi tervezés ellen, és vizsgálja felül a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet, a fogyasztói jogokról szóló irányelvet és a tisztességtelen szerződési feltételekről szóló irányelvet.