Az LG és a Samsung háztartási eszközei egymást is vezérelni tudják majd

Az LG és a Samsung háztartási eszközei egymást is vezérelni tudják majd

2023. augusztus 31. 16:25, Csütörtök
A Samsung okoskészülékei az LG ThinQ alkalmazásával is működnek majd - és fordítva.

Az okosotthon manapság az interoperabilitásról szól. Először jött a Matter, ami az Apple-t, az Amazont, a Google-t és a Samsungot kapcsolta össze, ma, a berlini IFA technológiai kiállításon pedig az LG és a Samsung jelentette be, hogy 2024 vége előtt az okosotthonok alkalmazásai képesek lesznek egymás készülékeinek és tévéinek vezérlésére. Így az LG ThinQ applikációja meg tudja mondani, ha nyitva maradt a Samsung Family Hub okos hűtőszekrény ajtaja, a Samsung SmartThings applikációja pedig az LG mosógépét tudja a kívánt üzemmódra állítani. Emellett az egyes cégek tévéi is irányíthatók lesznek majd a versenytársak applikációival.

Ez az együttműködés a Home Connectivity Alliance (HCA) nevű iparági koalíció munkája, amely 2021 végén indult, és amelynek a Samsung az egyik alapító tagja. A HCA nem sokkal azután alakult, hogy a Connectivity Standards Alliance elindította a Mattert, hogy biztosítsa az okosotthonokban az interoperabilitást, míg a HCA küldetése a márkák közötti csatlakoztathatóság, kifejezetten a háztartási gépeket szem előtt tartva. A HCA felhő-felhő kommunikációt használ, így bármilyen Wi-Fi-vel csatlakoztatott készülék kommunikálhat egymással a mosógépektől, szárítóktól, hűtőszekrényektől kezdve a sütőkön át a robotporszívókig, televíziókig és HVAC-rendszerekig.

Ez azt jelenti, hogy a különböző márkájú, de a HCA tagjainak háztartási készülékeknél elég csak egy alkalmazást használni ahhoz, hogy mindegyiket vezérelni tudjuk, például értesítést kapjunk arról, hogy lejárt a mosógép vagy előmelegedett a sütő. (A készülék beállításához azonban indulásnál a gyártó applikációját kell használni). A Samsung és az LG a negyedik negyedévben nyolc országban fogja bevezetni implementációját: Koreában, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és Törökországban. Mindez akkor fog működni, ha már van Wi-Fi-kapcsolattal rendelkező Samsung vagy LG készülékünk.


Az átjárhatóság egyik legfontosabb előnye - a kényelmen túl - az energiatakarékosság lesz. Ha az otthonokban lévő összes készülék képes lesz adatokat táplálni egy alkalmazásba, függetlenül attól, hogy ki a gyártó, könnyebb lesz nyomon követni az energiafogyasztást és energiatakarékos funkciókat bevezetni. Az energiagazdálkodás a tervek szerint a 2024-re tervezett 2.0-s verzióban jelenik meg, amely az elektromos járművek töltőit is magában foglalja majd. A HCA 15 tagja közül azonban kezdetben csak az LG, a Samsung és a Vestel hajtja végre a kompatibilitást, és ők is csak a főbb termékkategóriákban. A terv azonban az, hogy fokozatosan más készüléktípusokra is kiterjesztik.

A HCA-tagságból néhány nagy név fájóan hiányzik, például a Bosch vagy a Whirlpool. Ráadásul ez az interoperabilitás a készülékgyártók alkalmazásaira korlátozódik, mint például a SmartThings és a ThinQ. Ezt a funkciót nem lehet majd hozzáadni más okosotthon-platformokhoz, például az Apple Home, a Google Home és az Amazon Alexa alkalmazásokhoz. Ez azonban egy jó kezdet, és segíthet az intelligens konyha koncepciójának létrejöttében. Jelenleg egymástól eltérő alkalmazások gyűjteményében élünk, és a cégeknek nem érdeke tenni azért, hogy olyan irányítást és átjárhatóságot biztosítsanak, amely segíthet a házimunkában és az energiafelhasználás csökkentésében.

Mivel a felhő-felhő közötti átjárhatóság Wi-Fi használatával történik, nem igényel új hardvert és visszafelé kompatibilis. De a készülékgyártók is nyernek ezzel, mert így ha akarnak, adatokat tudnak gyűjteni az eszközökről. Míg a Matter elsősorban egy helyi protokoll a felhőcsatlakozás lehetőségével, addig a HCA szabvány teljes mértékben a felhőtől függ. Az előnyök között szerepel a hibák távoli diagnosztizálásának lehetősége és frissítések küldése. A felhőből felhőbe történő megvalósítás az egyik ok, amiért a HCA nem csatlakozott a Matterhez a kezdetektől fogva, bár a két szervezetnek közös a célja. A HCA elnöke, Yoon Ho Choi elmondta, hogy bár támogatják a Mattert, arra koncentráltak, hogy az emberek otthonában már meglévő készülékekre is kiteresszék a megállapodást és ne legyen szükség új hardverre.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások