20 éven belül ember a Marson?

20 éven belül ember a Marson?

2001. május 12. 04:07, Szombat
[NewScientist] Dan Goldin, a NASA vezetője a héten azt nyilatkozta, hogy szerinte 20 éven belül mindenképpen sor kerülhet arra, hogy az első asztronauták letegyék a lábukat a Mars bolygó felszínére.

Most azt gondolhatjuk, hogy a világ legnagyobb űrhajózási intézetének, a NASA vezetőjének szavaiban teljes mértékben megbízhatunk, ám egyes szakértők felhívják az emberek figyelmét arra, hogy Goldinnak a vörös bolygó meghódításával kapcsolatos kijelentései túlzott optimizmust sugallnak.

"Az emberiség elég hosszú ideje van már a Földhöz láncolva, így éppen ideje, hogy elszakítsuk láncainkat és kitörjünk a világűr távolibb régióiba. Ha úgy döntünk, hogy minél hamarabb meg kívánjuk csinálni, és minden eszköz a rendelkezésünkre áll, akkor akár 10 éven belül is embert küldhetünk a Marsra, de még a legrosszabb esetben is 20 éven belül újra űrhajózási történelmet írnak majd az amerikai asztronauták." - mondta Goldin a napokban a George Washington University-n tartott beszédében.

Colin Pillinger, az angliai székhelyű Open University cég Mars szakértője nem ért egyet Goldinnal, mert szerinte Goldin túl optimista. Pillinger szerint még a legeslegjobb esetben is mától számítva minimum 20 évnek kell eltelni ahhoz, hogy ember léphessen a Marsra.

"Számomra nem teljesen világos, hogy a napokban Goldin arról beszélt-e, hogy mit lehetne elméletben tenni a Mars meghódítását illető tervekkel kapcsolatban, vagy esetleg arról, hogy ebből mi a realitás. Amit Golden a beszédében mondott, az nem igazán egyezik a NASA jelenlegi terveivel és projektjeivel. Egyébként Goldin NASA-n belüli vezető pozícióját George W. Bush hivatalba lépése óta még nem erősítették meg." - nyilatkozta Pillinger.

Pillinger szerint Bush amerikai elnök mindenképpen a Mars projektek mellett áll, és a közeljövőben valószínűleg utasítást ad majd arra, hogy a NASA számára a Mars kutatása legyen a legfontosabb, ám Pellinger szerint még ebben az esetben is túlzott Goldin optimizmusa.

A Mars felszín alatti vízrétegei után kutató Mars Odyssey űrjármű jelenleg úton van a vörös bolygó felé, és jövőre éri el azt. A NASA tervei szerint ezt követően 2007-ben és 2009-ben küldenek majd újabb űrjárműveket a Mars bolygóra, melyek ugyancsak különböző információk gyűjtésére lesznek hivatottak.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások