Rossz pályára állított high-tech műhold

Rossz pályára állított high-tech műhold

2001. július 15. 23:40, Vasárnap
Két 1 milliárd dollár értékű műhold megmentéséért folyik a küzdelem, melyeket rossz pályára állítottak. A műholdakat csütörtökön lőtték fel a Földről egy Ariane 5 rakéta segítségével. Egyikük, a 850 millió értékű Artemis - melyet az Európai Űrhivatal (ESA) épített - a nemzetközi űrállomással való kommunikációban játszott volna nagy szerepet. A 10 év élettartamra tervezett műhold más kisebb társai irányításában is szerepet játszana. A másik egy kisebb japán televíziós sugárzásra tervezett műhold. Az Artemis nem indult kedvező előjelekkel, mivel eredetileg egy japán H-2 rakéta juttatta volna el a világűrbe, amit azonban az ESA végül visszavont a H-2 sorozatos kilövési problémái miatt.



A földi irányítás szerint korai még temetni a műholdakat, egy pálya korrekció továbbra sem lehetetlen. Ehhez azonban a műholdak saját hajtóműveire lenne szükség, ami valószínűleg jelentősen lerövidíti az élettartamukat. Az Artemis-nek két hajtóműve van, míg a japán Bsat-2B-nek csupán egy. Gotthard Oppenhauser, az Artemis projekt igazgatója optimista, szerinte a műhold napelemei segítségével el tudja érni a tervezett pályáját anélkül, hogy a 10 éves élettartam csökkenne. Az Arianespace elnöke, Jean-Marie Luton vizsgálatot rendelt el, melynek eredményét jövő hét elejére ígéri, illetve elnézést kért az érintettektől, bár valószínűleg ez csekély mértékben kárpótolja a feleket. Az Artemis részben biztosítva volt, a Bsat-2B képviselőit azonban nem sikerült nyilatkozatot bírni.

A csütörtöki eset volt az első meghibásodás az 1996-os próbarepülésen történt robbanás óta, mely a kilövés után 37 másodperccel következett be. Összességében mindössze nyolc küldetés vallott kudarcot a 141-ből, amióta az Ariane program 1979-ben elkezdődött. A mostani kilövés Greenwich-i idő szerint 21 óra 58 perckor történt francia guiana-i űrkikötőből. Eredetileg közép Afrikától 21,5 fokkal keletre, a Földtől 36000 kilométeres távolságban kellett volna pályára állnia, a jelenleg pálya viszont mindössze 17.500 kilométerre van. Amit az Artemisről még tudni érdemes, ez az ESA legfejlettebb telekommunikációs műholdja, több eddig még soha nem használt technológiát hordoz magában. A több-funkciós műholdat arra készítették fel, hogy vezérelje Európa jövendő műhold navigációs rendszerét, melyet az ESA sokkal pontosabbnak és megbízhatóbbnak tart, mint az amerikai Globális Pozicionáló Rendszert. Olyan technológiák tesztelését is hivatott elvégezni, melyek a mobil telefonok lefedettségét és a műholdak közötti adatáramlást is javítaná, olyan dolgokat melyek új magasságokba repítenék az információs szupersztrádát. Az Artemis elmondhatja magáról, hogy Európa jövőbeli űrtechnológiájának jelentős részét hordozza. A hajtóművek szintén újnak mondhatóak, mivel ionizált xenonnal működnek. Olyan közvetlen, műholdak közötti kommunikációs formákat kellene tesztelnie, mint például a forradalmian új lézer kapcsolat, mely annyira pontos, hogy akár egy érményi pontot is képes megtalálni 10 kilométeres távolságból. A kapcsolat a hagyományos földről visszaverődő átviteli rendszereket hivatott felváltani. Az új lézeres technológia drámaian csökkentené az adatok átvitelének időtartamát, mind a műholdak közt, mind a földi bázisuk felé. Ami a mobil kommunikációs szolgáltatásokat illeti, az Artemis lehetővé tenné a műholdas telefonkapcsolatot bárhol Európában, Észak Afrikában és a Közel Keleten, akár a vízi útvonalakon is. stm

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások