Az amerikai kormány felveszi a harcot a hackerek ellen

Az amerikai kormány felveszi a harcot a hackerek ellen

2001. július 24. 07:35, Kedd
[ZDNET] John Aschcroft amerikai igazságügyminiszter bejelentette, hogy a jövőben a szövetségi ügynökök minden eddiginél komolyabb erőket vetnek majd a számítógépes bűnözés elleni harcban.

Aschcroft elmondta, hogy létrehoznak tíz olyan új speciális nyomozóegységet is, melyek elsődleges feladata az lesz, hogy minél nagyobb hatékonysággal lefüleljék a hackereket és a számítógépes kalózokat. Az új, számítógépes szakértőket is magába tömörítő speciális osztagok CHIP, vagyis Computer Hacking and Intellectual Property névre hallgatnak, és a számítógépes bűnözés szinte minden alfajával megpróbálják majd felvenni a harcot.

Aschcroft azután tartott beszédet, hogy megelőzőleg az összes nagyobb Szilícium Völgyi számítástechnikai cég vezetőjével tanácskozott, és kijelentette, hogy a számítógépes bűnözők tévednek, ha azt hiszik, hogy elbújhatnak az igazságszolgáltatás elől, ha pedig nem hagynak fel káros tevékenységeikkel, nagyon komoly bírósági perekre és akár többéves börtönbüntetésre is számíthatnak.

"A számítógépes bűnözők mostanában még abban a hiszemben élnek, hogy bármit megtehetnek büntetlenül. Mindenkit biztosíthatok arról, hogy mi nagy erőkkel azon vagyunk, hogy kiábrándítsuk ezeket az embereket téveszméikből. A számítógépes bűnözőknek ezentúl a cybervilágban is vállalniuk kell majd tetteik következményeit" - nyilatkozta Achcroft.

Aschcroft a dörgedelmes szavakat követően azonban azt is bevallotta, hogy az amerikai kormányzatnak az eddigiekben még nem voltak megfelelő eszközei, hogy kellő hatékonysággal felvegyék a harcot a számítógépes bűnözők ellen, de mostantól ezen a területen nagyon komoly előrelépésekre lehet majd számítani. Aschcroft szerint a jövőben mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy a világ számítógépes rendszereit ne fenyegessék a Mellisához, vagy az I Love You-hoz hasonló vírusok, valamint az is a minimumkövetelmények közé kell hogy tartozzon, hogy például a Fehér Ház internetes website-ját senki se törhesse fel büntetlenül.

A miniszter elmondta, hogy a kormányzat egyedül valószínűleg képtelen lesz felvenni a harcot a cybertér bűnözői ellen, és arra kérte a technológiai cégeket és a számítógépes szakembereket, rendszeradminisztrátorokat, hogy ők is tegyék meg a szükséges lépéseket. A hackertámadást elszenvedett cégeket pedig arra kérte Aschcroft, hogy a kormányzat felé jelezzék a támadásokat, hiszen így a jövőben sokkal nagyobb hatékonysággal lehet majd kivédeni az újabb támadásokat.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások