Bizonytalanság övezi az Intel Pentium 4 rendszereit

Bizonytalanság övezi az Intel Pentium 4 rendszereit

2001. július 24. 13:24, Kedd
Erre a legkézenfekvőbb magyarázat a chipóriás Rambus-szal kötött megállapodása, mely szerint az Intel két évig nem ad ki DDR-SDRAM megoldást Pentium 4-es processzorához. Mindezt azonban megkérdőjelezi az Intel azon álláspontja, hogy a Rambus DRAM-ok a jövőben is a Pentium 4-vonal fő memóriatípusai lesznek. Az elemzők szerint az Intel hibát követ el, ha továbbra is a drága RDRAM memóriákhoz ragaszkodik. A rivális DDR-SDRAM technológia ugyanis tulajdonképpen ugyan arra a sebességre képes, bizonyos (kétcsatornás) kialakításban még többre is, ára azonban sokkal alacsonyabb, és a hagyományos PC133 SDRAM-okéhoz közelít.

Mindemellett azt sem szabad elfelejteni, hogy számos felhasználó elvből nem vesz Rambus-alapú rendszert a technológiát kifejlesztő Rambus Inc. megkérdőjelezhetően tisztességes lépései miatt, amelyekre az utóbbi időben fény derült. A Rambus Inc. évekig, mint az SDRAM technológiát kifejlesztő JEDEC csoport tagja részt vett a szabvány megalkotásában. A társaság később különféle szemléletbeli eltérésekre hivatkozva kilépett a nyílt szabványt fejlesztő csoportból. A Rambus ezután titokban szabadalmaztatta a JEDEC által kifejlesztett, szabadon hozzáférhető technológiákat, és ezen szabadalmait csak évekkel később, a közelmúltban fedte fel, amikoris az immár általánosan elterjedt SDRAM technológia után visszamenőlegesen is óriási jogdíjakat követelt a DRAM gyártóktól. Mindezért a társaságot, és az általa kifejlesztett technológiát sem a felhasználók, sem a memóriagyártók döntő többsége nem kedveli.


Rambus memória

A Rambus-t egyáltalán nem kedvelő közvélemény csak egy újabb ellenérv a Rambus DRAM technológia ellen. Az már korábban bebizonyosodott, hogy azok a hírek, amelyek szerint a Pentium 4-es processzor a Rambus DRAM-hoz lett kifejlesztve alaptalanok. Már az alapgondolat sem tűnik túlzottan valósnak, hogy egy új processzor architektúrát kifejezetten egy memóriatípushoz fejlesszenek.

Mindent összevetve továbbra sem egyértelmű, hogy az Intel miért halogatja a már elkészült Pentium 4 - DDR-SDRAM támogatás kiadását. A chipóriás a jelenlegi tervek szerint a jövő év első felétől fogja lehetővé tenni az alaplapgyártók számára a Brookdale chipkészlet DDR képességeinek kiaknázását. A társaság tajvani partnerei, a Silicon Integrated Systems (SiS) és az ACER Labs. Inc. (ALi) a jelek szerint kénytelenek megvárni a Brookdale-DDR páros megjelenését saját, DDR támogatású Pentium 4 chipkészleteikkel. Azok a felhasználók, akik jó teljesítményű Pentium 4-es rendszert szeretnének elfogadható áron, úgy tűnik, kénytelenek megvárni a DDR-es Brookdale alaplapok jövő évi megjelenését. Igaz, a tajvani VIA Technologies igért egy Pentium 4-DDR chipkészletet az elkövetkezendő hónapokra, de a VIA P4X266 típusjelű chipset körül egyelőre meglehetősen nagy a kavarodás. A társaság nem rendelkezik Pentium 4 chipset-licensszel, ráadásul a P4X266 teljesítményéről is szélsőséges hírek láttak napvilágot.


<< Előző oldal  1 2 3 [4] 


Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások