Töretlen jövő előtt állnak a mobil eszközök

Töretlen jövő előtt állnak a mobil eszközök

2001. november 19. 21:31, Hétfő
A PC piac a notebookok felé fordul

A digitális mobiltelefonok mellett egyre inkább teret hódítanak maguknak a különféle hordozható számítógépek is. Ezek közül a notebookok jelentek meg először a piacon, és már a 486-osok idején jólismertek voltak. Bár a mobiltelefonokhoz hasonlóan a notebookok ára is folyamatosan csökkent az elmúlt években, ahogy az eszközökből egyre több fogyott, illetve újabb, hatékonyabb gyártástechnológiák kerültek bevezetésre, ez a tulajdonság még ma sem nevezhető túlzottan barátságosnak. Jelenleg hozzávetőleg 400 ezer forintnál kezdődnek az elfogadható képességű változatok, ami cseppet sem olcsó.

A magas ár részben a nagyméretű, színes LCD kijelzők következménye. A notebookokban általánosan alkalmazott 10,1-15 colos képátlójú, színes TFT LCD-k ára az elmúlt két évben jelentősen lecsökkent, ami elsősorban a fokozódó konkurenciaharc, valamint a dinamikusan növekvő piac eredménye. Egyes szakértők szerint azonban az árak a közelmúltban elértek egy olyan szintet, amelyet a jelenlegi gyártástechnológiákkal nem igazán lehet jelentősen átlépni. Ezt a feltételezést támasztja alá az a tény is, miszerint a folyadékkristályos kijelzők gyártói a közeljövőben ismét emelni szeretnék áraikat.
Szintén a notebookok legdrágább részegységei közé sorolhatók az alkalmazott speciális, alacsony fogyasztású processzorok is. A jelenlegi, új notebookok döntő többségében a chipóriás Intel Mobile Pentium III, illetve Mobile Celeron processzorai találhatóak. Jóval kevesebb notebook készül a konkurens Advanced Micro Devices (AMD) - sokkal olcsóbb - Mobile Athlon 4 és Duron CPU-ira, a Transmeta Crusoe chipjei pedig leginkább a kisméretű, úgynevezett sub-notebook modellekben találhatók meg.

A notebook számítógépek árát az alkalmazott kijelző és processzor döntően befolyásolja. A rendelkezésre álló igen kis hely, valamint az alacsony fogyasztás és ezzel egyidejűleg a nagy teljesítmény igénye ugyanakkor gyakorlatilag az összes notebook komponenst drágábbá teszi, mint az asztali rendszerek esetében. Mindez továbbra is hátráltatja általános elterjedésüket a magánfelhasználók körében.

A noteszgépek egyik legnagyobb hátránya a viszonylag rövid, átlagosan 3-4 órás üzemidőben rejlik. Mivel az áramforrásként alkalmazott akkumulátorok teljesíménye az elmúlt években nem fejlődött számottevő mértékben, a gyártók kénytelenek egyre több figyelmet fordítani a különféle energiatakarékossági technológiának. A növekvő teljesítmény azonban egyre nehezebbé teszi a fogyasztás alacsonyan tartását.

Az Intel a Mobile Pentium III processzorok piacról való kifutása után az asztali rendszerek körében jelenleg csúcskategóriásnak számító Pentium 4-esek mobil változatát szeretné bevezetni a piacon. Mint a közelmúltban megrendezett Mikroprocesszor Fórum 2001-en fény derült rá, a Mobile Pentium 4 CPU-k a jövő év első felében jelennek meg a notebookokban, 1,5 GHz-es induló órajellel. A chipek órajele azonban még 2002 folyamán eléri a 2,0 GHz-es határt. A szakértők azonban kételkednek abban, hogy az Intel megfelelő mértékben le fogja tudni csökkenteni a Pentium 4 processzorok fogyasztását, különösképpen, ha azok 2,0 GHz körüli órajelen fognak üzemelni.


Az Intel szerint a Mobile Pentium 4-es sorozat az új, 130 nm-es gyártástechnológiával fog készülni, amely már önmagában is jelentős visszaesést eredményez a fogyasztásban. Mindezek mellett számos egyéb technológia kerül a chipbe energiatakarékossági célzattal. Ilyen többek között az Advanced SpeedStep technológia is, amely a Pentium III-M processzorokban alkalmazott SpeedStep rendszer továbbfejlesztett változata. Az Advanced SpeedStep akkumulátoros üzem esetén lecsökkenti a CPU tápfeszültségét és órajelét, jelentősen mérsékelve ezzel a fogyasztást. Mivel azonban útközben is szükség lehet nagy teljesítményre, az Advanced SpeedStep lehetővé teszi, hogy ideiglenesen akkumulátoros üzem közben is, akár a névleges órajel 95 százalékán működjön a processzor. A hatékony energiatakarékossági funkcióknak köszönhetően az Intel szerint a Mobile Pentium 4 nagy teljesítménye nem fog nagy fogyasztással párosulni.

Az Intel a mobil Pentium 4 mellett azonban egy teljesen új, mobil processzorvonalat is létre kíván hozni. Ennek az új termékvonalnak a Banias kódnevű CPU lesz az első tagja, a jelenlegi tervek szerint valamikor 2003-ban. A Banias az első olyan x86-alapú Intel processzor lesz, amely a kezdetektől fogva mobil alkalmazásokba készül. A CPU minden egyes részegysége a mobil alkalmazások igényét figyelem előtt tartva kerül kialakításra, ezért nem lesz szükség kompromisszumokra egy esetleges asztali változat miatt. A chipóriás vezetői szerint a Banias amellett, hogy kompatibilis marad az x86-alapú alkalmazásokkal, rendkívül kis fogyasztást tesz majd elérhetővé nagy teljesítmény mellett.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások