Battle Realms

Shinji büszkén kihúzta magát, és elindult a mezőn gyülekező csapat felé, hogy végre-valahára megindíthassák a támadást a gyűlölt Serpent-klán erődítményei ellen. Ám ekkor furcsa dolog történt: egy hang szólalt meg a fejében. "Shinji, bátor katonám, neked más szerepet szánok. Az ellenség szörnyű túlerőben van, egyetlen reményük, ha, te és három szamuráj társad segítségével életre keltjük a Sárkány szellemét. Fel kell, hogy áldozzunk Shinji, de bátorságod emléke örökké fennmarad". Hősünk döbbenten, földbe gyökeredzett lábbal állt a mezőn. "Ennyi volt hát" - gondolta, és némán nézte, ahogy három sorstársa elindul a Sárkány Temploma felé. Közben beesteledett, és a falut körülvevő fűtengerből százszámra emelkedtek ki a sejtelmes sárga fénygömbbe burkolódzó, alig pár órát élő szentjánosbogarak. Shinji kinyújtotta a kezét, és markába zárta az egyik aprócska élő lámpást. Tisztán hallotta a bogár zümmögését, ahogy összezárta az ujjait. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha az egész keze sárga fényből állna. Kinyitotta a tenyerét, és a kis bogár kiröppent belőle. "Sok szerencsét!" - szólt utána halkan Shinji. Elmosolyodott, és határozott léptekkel elindult a templom felé...

     
Ha a fenti kis (tan)meséből nem derült volna ki: a Battle Realms meglehetősen komplex és változatos rendszerrel rendelkezik az egységek kiképzése és fejlesztése terén. Shinji barátunk útja persze nem az egyetlen, ha pl. egy Chemistet hajtunk be a Dojo-ba, akkor Kabuki Warriort kapunk, őt továbbküldve a Target Range-re pedig már miénk is a Samurai. Akinek még most sem lenne világos, az keresse meg valahol a képek között a Dragon-klán fejlődési-fáját ábrázoló grafikát, onnan egyértelműen látszik, hogy jó sok kombinációs lehetőség van... A dolog csak így, első olvasatra tűnik bonyolultnak, játék közben elég gyorsan megtanulható. Az egyszerű kezelés érdekében ráadásul a fejlesztők még rá is segítettek a fejlesztési-rendszerre a kiképzés "automatikus" végigfuttatásának lehetőségével. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy az épületeket "összeköthetjük" a gyülekezési pontot kijelölő zászlócska segítségével. Elég tehát beküldenünk a parasztlegényt a Dojo-ba, és ő majd szépen végigjárja az általunk előre meghatározott iskolákat. Olyan ez, mint valami turmixgép: felül bedobjuk a parasztot, alul meg kijön Jet Li, két lángoló kardal a kezében...

Ha megvan a kívánt harcostárs, akkor nekiugorhatunk a Battle Gear-ek fejlesztésének. A BG-k tulajdonképpen speciális tulajdonságok, melyekkel vagy a Shrine-ban, vagy a Fireworks Factory-ben ruházhatjuk fel az emberünket. Lássunk két példát: a Dragon Warrior a Shrine-ban Chi-pajzsot kap (sebezhetetlen lesz a stamina kifogytáig, viszont nem tud támadni-mozogni), a Fireworks Factory-ben pedig a kezébe nyomnak egy lángoló kardot (ezzel az ellenséges épületeket lobbantja lángra, meglehetősen nagy hatékonysággal), a Gésa viszont megtanulja az Önfeláldozás képességét (Shire: meghal, de felgyógyítja a körülötte lévőket), vagy Láng-pajzsot vonhat maga köré (Fireworks Factory: a pajzs sebzi a támadó ellent, és jó gyorsan zabálja a staminát). Ahány egység, annyi képesség, érdemes (sőt: szükséges!) próbálkozni, ezek nélkül a plusz tulajdonságok nélkül ugyanis gyakorlatilag halálra vagyunk ítélve egy komolyabb csatában. Nem csak BG-kel fejleszthetjük az embereinket, hanem az épületekhez kapcsolódó upgrade-ek lefuttatásával is. A Target Range-en elvégezhető fejlesztések közül például már a játék elején érdemes bevállalni az íjászaink lőtávolságát és sebzését növelőt, mert a szó legszorosabb értelmében égető szükségünk lesz rá...

     
A Battle Gear-ek és az épület-upgradek külön finomsága, hogy kifejlesztésük nem a megszokott rizs-víz párosból kerül finanszírozásra, hanem a ying-yang pontokból. Az meg mi fán terem? Nem fán, nem bokron, hanem a csatában: harcolni kell érte. Ütünk egy jót, és már kapjuk is a finom kis ying-yang pontokat, hogy aztán mindet beleölhessük az egységek fejlesztésébe. Ebből következik, hogy a Battle Realms-ben nem nagyon alkalmazható a szokásos "bevédem magam kőkeményen, legyártok egy akkora sereget, hogy nem fér rá a képernyőre, megindulok, aztán majd csak a térkép széle állít meg" - taktika. A védekezésből is össze lehet ütni ugyan pár pontot, de aki gyorsan és hatékonyan akar fejlődni, annak bizony támadnia kell, mégpedig okosan. A Battle Realms ugyanis egy okos játék, ami (szerény véleményem szerint) magasan kiemelkedik a manapság megjelent RTS-ek mezőnyéből az alkalmazható stratégiák sokszínűségének tekintetében. Itt nem lehet, nagy, homogén seregekkel támadni (márt csak azért sem, mert max 50 emberünk lehet, ez pedig nem túl sok), hanem gondosan meg kell válogatnunk, hogy kit, milyen fejlettségi szinten küldünk csatába. Rush-olni lehet, csak nagyon nehéz.

A játék NAGYON erősen épít a kifejlesztett plusz-tulajdonságok, és a hősök alkalmazására, nélkülük gyakorlatilag esélyünk sincs a győzelemre. A terep valós 3D, és ezt (sok műfaj-társával ellentétben) a Battle Realms ki is használja: nem mindegy, hogy az íjászaink egy magaslaton helyezkednek el, vagy a völgyből próbálnak felfelé lövöldözni. Egy megerősített magaslat elleni rohamban iszonyatos emberveszteségeket lehet elszenvedni, és ez bizony így van rendjén. Mivel az erőforrás-utánpótlás szinte folyamatos, a hangsúly a stratégiai pontok (gázlók, hidak, magaslatok) birtoklásán van. A legritkább esetben lehet az ellenséges klánt egyetlen rohammal elsöpörni, a harc sokkal inkább emlékeztet egy sok (kis) csatából álló folyamatos háborúra (ahová mindkét fél folyamatosan szállítja az utánpótlást), mint egyetlen, mindent eldöntő hadjáratra.

     
A fent (az egységekről és fejlődésükről) leírtak mind a Dragon-klánra vonatkoznak (én őket preferáltam a single player - kampány alatt), a másik három kompániánál teljesen más a helyzet. Máshogy fejlődnek, más harcosaik-épületeiek-egységeik vannak, és más tulajdonságokat fejleszthetünk ki velük. A Liquid-nél nem voltak pofátlanok a fejlesztő fiúk, nem akarták a játékosokat különböző színű és nevű, de funkciójukban megegyező egységekkel átnyomni a palánkon. Ez az igényesség érezteti a hatását a multiplayeren is: látszik, hogy a srácok rengeteget molyoltak a játékegyensúly kialakításán. Nincs über-gyakó egység, vagy ultimatív varázslat egyik klánnál se. Hasonlóan jó dolgokat lehet elmondani a játékmódokról. Négy van belőlük (1. Survival: az összes ellenséges egységet + kunyhót el kell pusztítanunk, 2. Razing: ez a hagyományos "ölj-rombolj le mindent és mindenkit" - mód 3. Kill the Keep - na itt vajon mit kell lerombolni? :) 4. Famine: adott számú emberrel/erőforással rendelkezünk, utánpótlás nincs, ebből a szituból kell győzelmet kovácsolnunk), és egytől-egyig nagyon élvezetesek, akár pár haver, akár a gép ellen játszva.

Most mindenki vegyen egy mély levegőt, dőljön hátra, mert jön a feketeleves. Először is: a Battle Realms valami durva nehéz. Nem kicsit, nem nagyon, hanem kegyetlenül. A játék közepéig még viszonylag gond nélkül el lehet jutni, de onnan bizony gamer legyen a talpán, aki első nekifutásra megcsinál egy-egy pályát. Az utolsó pár küldetés meg... Maradjunk annyiban, hogy első blikkre reménytelennek tűnik szinte mindegyik. A nehézség ráadásul nem a csúcsravasz AI-ból fakad, hanem épp ellenkezőleg: az embereink bolondok, a gépi MI meg az iszonyatos túlerővel próbálja (sikeresen) pótolni harcosainak észbeli képességeit. Ha valóban én lennék Kenji, akkor már régen kivégeztettem volna a parasztjaim felét. A peonok ugyanis mindent csinálnak, csak azt nem , amit parancsolunk nekik. A közeli vízforrást az ellenfél ellenőrzi, és ezért messzebbre küldöm őket vízért? Elsőre odamennek, másodikra meg már az ellen íjászainak ölelő karjaiba... Támad az ellenséges klán? A parasztok (a helyett, hogy menekülnének) leállnak karatéjozni a páncélos-varázskardos sereggel...

     
Hiába járattunk ki 3 iskolát a harcosainkal, ők se lesznek sokkal okosabbak (ebben a tekintetben a Battle Realms meglepően hasonlít a magyar iskolarendszerre :)). Ha egyszer nekiálltak rombolni, akkor a Jóisten sem hozza ki őket onnan, hiába ütik a hátukat, ők csak szabdalják azt az átkozott épületet. Ez a viselkedés különösen problematikus a hősök esetében, mert egy elhullott íjászt még csak-csak pótlunk, de egy hősi halált halt hero már érzékeny (gyakran végzetes) veszteség. A legkifizetődőbb ezért az, ha mindenre és mindenkire folyamatosan odafigyelünk, és megpróbálunk mindent mi irányítani. Ehhez mondjuk három szemre, négy fülre, és még legalább két kézre lesz szükségünk: a csaták alatt folyamatosan olyan érzésem volt, hogy pillanatokon belül kicsúszik a kezemből az irányítás. Fentebb már említettem, hogy a győzelemhez (általában) elengedhetetlen a speciális képességek alkalmazása. Egy átlagos seregben van 8-10 „normál” egység, mindegyik (minimum) egy speckó támadással/skillel plusz mondjuk 2-3 hős. Minden tiszteletem azé, aki oda tud figyelni egyszerre egy tucat harcosra, ki-be kapcsolgatni a skilljeiket, meg gyógyítani is őket csata közben, de én folyamatosan azért imádkoztam, hogy bárcsak lenne valami time-stop funkció, akkor talán tenni is tudnék valamit...

A Battle Realms tipikusan az a játék, melynek irányítását ugyan egy fertályóra alatt bárki elsajátíthatja, de napokba telik, amíg IGAZÁN megtanul játszani vele. Annyi apró fortélyt, trükköt, taktikát kell alkalmazni a siker érdekében, hogy azokat csak a játékkal töltött hosszú-hosszú órák alatt, és nem utolsósorban számos kudarc árán leszünk csak képesek kiismerni. A Battle Realms mindezek ellenére egy nagyon jól sikerült játék, mely (végre!) némi eredetiséget hoz a valósidejű stratégiák lassan elszürkülő, önklónozó műfajába. Ritka manapság az olyan RTS, ahol nem az első két betűn, hanem a stratégiát jelentő S-en van a hangsúly. A BR valószínűleg nem fog eladási rekordokat dönteni, mert nem mindenki kenyere. Aki viszont csípi a jellegzetes távol-keleti hangulatot, nem riad vissza attól, hogy egy játék nem mutatja meg magát teljes pompájában fél óra gémelés után, sőt, kifejezetten sok időbe telik, míg minden apró (de szükséges) csínyját-bínját kiismerjük, és az átlagon felüli nehézség sem rettenti el, az nyugodtan adjon egy esélyt a Battle Realms-nek, mert megérdemli...