Vasárnapi Pc Piac - Processzorok és memóriák

Vasárnapi Pc Piac - Processzorok és memóriák

2002. április 15. 14:18, Hétfő
Processzorok

A piacról ismét eltűnőben van néhány modell. A P3-asok már ritkaságnak számítanak, csak az utolsó, FCPGA2 tokozású Celeronok tartják a frontot, órajelük 1-1,3 GHz-ig terjed. Pár hónap és gyártásuk befejezésével végérvényesen lezárul a Socket370-re épülő alaplapok és processzorok korszaka. Ugyancsak a múlté már az első P4 tokozás, a Socket 423 is, mely ritkán kapható. Az üzletek többségében szinte kizárólag újabb P4-eseket, azaz Socket478-as processzorokat találunk.

Az AMD-nél kifutnak klasszikus, a cég hírnevét kétségtelenül öregbítő modellek. 1 GHz alatti Duron egyre ritkább, ahogy a régi Thunderbird sorozatnak is már csak utolsó darabjai kaphatók. Igazi sláger az AthlonXP és egyre több helyen kapható - igaz, általában csak rendelésre - a kifejezetten többprocesszoros környezetbe szánt AthlonMP. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nyakunkon az AMD processzorok új generációja, mely kisebb csíkszélességgel és hőtermeléssel, még magasabb frekvenciákon debütál hamarosan. Lássuk hogyan alakultak az árak ezen a héten (a táblázat szokás szerint a legkedvezőbb nettó kiskereskedelmi árakat tartalmazza):


Az árak hatalmasat estek. A 800-as és 1300-as Celeron közötti árkülönbség nem éri el a 20%-ot. A kihalófélben lévő "régi" Celeronok irreálisan drágán szerezhetők csak be. Ígéretes a P4-esek áresése is, különös tekintettel a Northwood magra épülő, 512 kb cachet tartalmazó legújabb sorozatra. Túlhajthatóság, valamint ár/érték arány tekintetében a csúcson - az eheti vételre ajánlott iNTEL processzorok - az 1,1 GHz-es Celeron valamint az 1,6 GHz-es P4 Northwood.


Az AMDnél is tapasztalhatók örvendetes változások, azonban áresések tekintetében az iNTEL vitte a prímet az elmúlt két hétben. Vételre ajánlható leginkább az 1 GHz-es Duron és az 1,4-es ill. 1,53-as XP.

Memóriák

A viharok nem csitulnak odakint. Az árak hektikus mozgása szerencsére úgy tűnik megszűnt, azonban továbbra sem jósolható meg, hogy az elkövetkező időkben lesz-e egyértelmű felfelé vagy lefelé történő elmozdulás. A RAMBUS tartós olcsóságával magyarázhatóan egy-két alaplap gyártó biztosan előveszi a fiókból a már-már haldokló (továbbra is páratlanul gyors) technológiát és újabb lapokat épít köré. Az iNTELen mindez nem fog múlni, ugyanis a 850E chipkészlet megjelenése küszöbön áll. Lássuk hogy állnak most az árak:


Mint látható, az SDRAM olcsóbb lett, míg nem változott számottevően a nagy utód DDR SDRAM árazása. A RAMBUS ármozgásai sem jelentősek.


Általános csökkenés, melynek mértéke meglehetősen komoly. Különösen igaz ez a Flash USB Drive-okra, melyek elképesztő mértékben veszítettek áraikból néhány hét alatt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások