Az Xbox Linux Projekt és egy titokzatos adományozó

Az Xbox Linux Projekt és egy titokzatos adományozó

2002. július 3. 21:48, Szerda
Egy a nyílt forrású Linux operációs rendszer Microsoft Xbox játékkonzolokon történő meghonosítását célul kitűző projekt a napokban érdekes felajánlást kapott egy magát megnevezni nem kívánó személytől. Ez a titokzatos személy ugyanis kijelentette, hogy amennyiben a fejlesztési projekt sikerrel jár, ő azon nyomban átutal 200 ezer dollárt a projekt vezetői által megadott bankszámlaszámra. Az Xbox Linux Projekt arra hivatott, hogy a Linux operációs rendszer segítségével lehetővé tegye a Microsoft első játékkonzoljának, az Xboxnak teljes értékű asztali számítógépként történő használatát. Habár a projekt fejlesztési munkálatai még nagyon korai stádiumban vannak, azzal kapcsolatban már létezik néhány konkrét elképzelés, hogy a Xbox portjaira csatlakoztatandó speciális adapterek révén hogyan lehetne USB perifériákat kötni az Xboxra, valamint állítólag már a PC-s monitorok Xboxra történő csatlakoztatását megvalósító video átalakító is készülőben van.

Az Xbox Linux Projekt résztvevői azt állítják magukról, hogy nem az a céljuk, hogy az illegális módon lemásolt szoftverek Xboxon történő futtatását segítsék elő, hanem sokkal inkább az, hogy az Xboxban rejlő lehetőségeket kihasználva a Microsoft-féle játékkonzolból egy Linux operációs rendszert futtató asztali számítógépet varázsoljanak. A projekt résztvevőinek egyébként nem árt összeszedniük minden tudásukat és sietniük a fejlesztésekkel, ugyanis a magát megnevezni nem kívánó adományozó kikötötte: csak abban az esetben utalja át a 200 ezer dollárt, ha a projekt még az idei évben sikerrel zárul.

Az Xbox Linux Projekt vezetői az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy amennyiben a projekt még az idén révbe ér, és megkapja a kilátásba helyezett 200 ezer dollárt, akkor egy külön erre a célra létrehozandó bizottság dönt majd a felől, hogy a szép kis summát kik és milyen arányban szétosztva kapják majd meg. A vezetők elmondták, hogy a 200 ezer dollárból az is számíthat némi pénzre, aki csak a legkisebb mértékben is elősegíti a fejlesztési munkálatokat. Michael Steil, az Xbox Linux Projekt első számú embere egyébként elárulta, hogy a projekt vezetői pontosan tudják, hogy ki az adományozó, azonban saját kérésére nem árulhatják el a nevét.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások