Mafia: The City Of Lost Heaven

Grafika: A játékgrafikus soha nem látott részletességű jeleneteket produkált az átvezető animációkban, a város megjelenítése azonban messze nem tökéletes. A karakterek roppant részletes textúrákat kaptak, lehet látni a borostát az arcokon és a különálló hajszálakat is. A szobák kidolgozása is a legapróbb részletekig megtörtént, így kész vizuális gyönyör a belső terekben sétálgatni. Ha a külső terek kidolgozottsága is olyan lenne, mint a belsőké, a grafikai rész csillagos ötöst érdemelne.

Kezelőfelület: A játék irányítása nem túl bonyolult, bárki könnyedén elboldogul vele. Elsőre kicsit soknak tűnt a beállítások során a gombok száma, de tíz perc játék után már teljesen kiismertem a játék kezelését.

Játékmenet: Nagyon élethűen visszakapjuk a harmincas évek hangulatát, legalábbis eddigi filmes tapasztalataim alapján tényleg ilyen lehetett akkoriban a világ. A sztori izgalmas, olyan mintha egy gengszterfilm résztvevői lennénk, erről a sok átvezető animáció is gondoskodik. Az autós üldözések és gyalogos akciók és a változatos küldetések gondoskodnak arról hogy ne unatkozzunk, ezek mellett meg lehet bocsájtani azt az apróságot, hogy néha elég unalmas végigvezetni a városon csak azért hogy hazajussunk.

Hangeffektek: A fejlesztők kitettek magukért, ugyanis a hangeffektek tökéletesre sikeredtek. Az autók, az emberek, és általánosságban véve az egész környezet hangja pont olyan, amilyennek lennie kell, és a 3D hangzás még két hangfalon is nagyon jól előjön. A szinkronszínészeket is nagyon jól válogatták a játékhoz, és meglepetten tapasztaltam, hogy itt végre figyeltek arra, hogy a szájmozgás szinkronban legyen a beszéddel.

Zene: A zene is növeli azt az érzést, hogy mi valójában nem is egy játékban vagyunk, hanem a Keresztapa sorozat legújabb részét nézzük. Az aláfestő zene mindig a megfelelő, például vezetés közben nagyszerű hangulatot ad háttérben folyamatosan szóló jazz és ragtime zene.

Multiplayer: Ilyen funkció nem létezik a játékban, bár én személy szerint nem is nagyon hiányoltam, ugyanis az egyjátékos rész kidolgozottsága kárpótol minket a multiplayer mód hiánya miatt.

Intelligencia és nehézség: A játék AI-ja kicsit felemásra sikerült, ugyanis néhol meglepő dolgokat produkál a gép, néha meg egyértelműen nagyon buta. Szerencsére a kevésbé értelmes rész a várost betöltő gyalogosok és autók viselkedésére vonatkozik. A város közlekedéséről néhány perc játék után kiderül, hogy nem lett túlbonyolítva, ugyanis számtalan gyalogos és autó kisebb köröket tesz folyamatosan háztömbök, illetve néha városrészek körül. Ez mondjuk nem is zavaró ha az ember nem azzal tölti az idejét, hogy direkt őket figyeli. :) Az ellenségek AI-ja viszont meglehetősen jól sikerült, például szívbaj nélkül fedezéket keresnek ha rájuk támadunk. A küldetések nehézségével többnyire nincs gond, viszont néhány nehezebb küldetés esetén eléggé zavaró, hogy nem lehet menteni amikor akarunk, ezt a gép végzi el helyettünk küldetés végén.

Összegzés: A Mafia kétségtelenül az idei év egyik legjobb játéka, bár az is nyilvánvaló, hogy nem fog olyan sikereket elérni, mint a GTA3. Ennek az okát konkrét dolgokban nehéz megtalálni, de néhány óra után kialakul az emberben az érzés, hogy ez egy nagyon jó játék, valami azonban mégis hiányzik belőle. Talán az, hogy nem garázdálkodhatunk gátlástalanul, mert a rendőrök rögtön elcsípnek minket minden apró szabálysértésért, talán az, hogy nincs lehetőség túlzott száguldozásra a '30-as évek járműveivel. Mindenesetre a játék kötelező darab mindazoknak akik szeretik az akció vagy autós játékokat, illetve azoknak akik szeretnének megismerkedni egy nagyszerű gengsztersztorival.