Lionheart: Legacy of the Crusader

Grafika: A felbontás sajnos fix 800x600, ami még nem is lenne baj, ha a kezelőfelület nem töltené be majd egyharmadát, vagy nagyobb játéktér lenne látható. A korlátozott méret miatt a karakter mozgatásánál kényszerítve vagyunk a képernyő folyamatos scrollozására; ugyan lehetőség van hősünk középre rögzítésére, de ez a lecsökkent látótávolság miatt használhatatlan. A hátterek többsége statikus és túl sötét, habár kétségtelenül szép és részletesen kidolgozott. A karakterekről ugyanez nem mondható el, kicsik és összecsapottak, mozgásuk egyszerűen béna. A fényeffektek és a varázslatok ugyan jól néznek ki, de összességében véve a játék a két-három évvel ezelőtti színvonalat képviseli.

Játékmenet: A játék eleje ki is elégíti várakozásainkat, egyértelmű cselekmények, magas szinvonalú, pergő események. Új Barcelona utcáin barangolva megszerezhetjük első tapasztalati pontjainkat, számos mellékküldetés megoldása közben megismerhetjük a fejlesztők által elénk varázsolt összetett világot. De a rácsodálkozás után az izgalmas környezet unalmassá válik; ez ugyan a mai trend, de a Lionheart esetében még bosszantóbb, mivel semmi nem állná akadályát a fantáziadús megoldásoknak.

Új Barcelona elhagyása után a feladatok elveszítik varázsukat, amit csak a történelmi figurák, a világunkban is meglévő események jóleső felismerése pótol némileg. A történetvonal drámaian egyenes, amit csak relatíve kevés mellékküldetés gazdagít. A játék utolsó harmada mintha teljesen össze lenne csapva. A történet csaták sorozatává degradálódik, a sztori kifullad, mintha a fejlesztőknek elfogyott volna az ideje/pénze a megfelelő kidolgozásra.

Multiplayer A játékban négy ember játszhat kooperatív módban. A Gamespy felület egyszerűbbé teszi csapattársak keresését. A játék sajnos ilyenkor teljesen a Diablóérzés visszaadására törekszik, mely egyáltalán nem illik a világhoz, a környezethez.

Hangeffektek: Sajnos a hanghatások sem lógnak ki a sorból. Az ellenfelek nyögnek vagy sikítanak amikor meglátnak, és egy másik hangot használnak kimúláskor. Hősünk maga gyakorlatilag néma, a kardok, nyílvesszők és varázslatok hangja alultervezett. A karakterek beszédhangja jobb az átlagnál, többségük a játék elején történik, a történetben előrehaladva pedig a harci zajok és halálsikolyok dominálnak. Szóval mint már korábban is említettem, az elején tapasztalt minőség később erodálódik.

Zene: A háttérzene kielégítő minőségű, számos tisztességesen megalkotott kompozicíó van benne. Zavaró, hogy több területen semmilyen hang, még háttérzaj sincs, máshol meg az unalmas harcot a folytonosan ismétlödő akkordok teszik még elviselhetetlenebbé.

Mesterséges Intelligencia: Az ellenfelek általában gyorsan rohamoznak, és erősségük miatt sok esetben ajánlott alternatív módozatok, pl. a lopakodás alkalmazása. Az ellenfelek széles skálája vár ledarálásra, és elhelyezésük jól átgondoltan történt. A lőfegyvereket használó egységek előtt fizikai erőt használó csapatok állnak, akik számára az előre megadott útvonalon járörözés sem ismeretlen - az egyszerű előrerohanás nem kifizetődő.

Nehézség: A Lionheart szerencsétlenségére a Fallout stratégiai, gondolkodós és a Diabló pergő megoldásának ötvözetéből egy frusztráló, nem életszerű változat született. A több ellenféllel vívott harcokban kevés esélyünk van, így egyetlen lehetőségünk az óvatos lépkedés míg egy ellenfél meg nem lát minket, és azt csapatáról "leválasztva" egyesével győzni nem tudunk. Idővel ez csak rosszabbodik, mivel az ellenfelek egyre nagyobb csapatokban álldigálnak. A legrosszabb, hogy az általunk belátható terepen kívülről is előfordulhat támadás.

Összegzés: A Lionheart kezdetben egy kiváló játéknak tűnik, és az érzés csak több játékóra után degradálódik. A háttértörténet remek volta egy kiváló terméket eredményezett volna egy kreatív, fantáziadús csapat kezében, ha a minőségi szintet nem befolyásolta volna a marketingszempontok által befolyásolt, sürgető kiadási dátum.