150 wattot fogyaszt a következő generációs Pentium 4 mintapéldánya

150 wattot fogyaszt a következő generációs Pentium 4 mintapéldánya

2004. január 13. 01:48, Kedd
Az AnandTech értesülései szerint az Intelnek már 10 partnere megkapta az első Tejas kódnevű Pentium 4 mintadarabokat. A 2005. első negyedévében megjelenő chipek egyelőre csak 2,8 GHz-en működnek, azonban a fogyasztásuk meglepően nagy, mintegy 150 W.

A Tejas kódnevű processzor egyébként a tervek szerint az utolsó lesz, amely a Pentium 4 NetBurst nevű architektúrájára épül, és két gyártástechnológiával, 90 valamint 65 nanométeren fog készülni. A 65 nm-es verzió persze valószínűleg átesik majd egykét változtatáson a Prescotthoz képest, például gyorsabb rendszerbuszt, vagy nagyobb L2 gyorsítótárat kaphat.


Amit eddig tudunk a Tejasról, hogy valahol 4 GHz felett fog indulni, gyorsabb QPB-t kap, és valószínűleg nagyobb (24 kB L1, 16 k uOps Trace Cache, és 1 MB L2 vagy 2 MB a 65 nm-es verziónál) gyorsítótárakat is. Az újdonság jobb ugrásbecslést, és javított HyperThreading technológiát kap, és új utasításkészlettel is bővül, ami egyelőre csak "Tejas New Instructions" néven ismert. Természetesen az ilyen korai értesülések még meglehetősen pontatlanok is lehetnek.


A kérdés, amely most a szakértőket foglalkoztatja, hogy vajon nem-e túl sok ez a 150 watt egy 90nm-es 2,8GHz-en működő processzornak? "Feltételezve, hogy a Prescotthoz hasonlóan a Tejas is 90 nm-es gyártástechnológiával, és hasonló tulajdonságokkal készül, nem világos, hogy mitől ez a hatalmas, 150 wattos fogyasztás" - nyilatkozta Ilya Gavrichenkov, az X-bit labstól. "Ha korrekt a megadott energia érték, és ugyanolyan anyagokból készül, akkor az egyik lehetséges magyarázat erre az, hogy a Tejas már valamiféle megvalósulása a többmagos processzorterveknek. Ugyan az elég valószínűtlen, hogy a Tejas két független Prescott magot tartalmazna, de az lehetséges, hogy a két mag (amennyiben léteznek) osztozik például az adatcache-en, vagy más egységeken" - mondta el Anand Lal Shimpi, az AnandTechtől.


"Van még két alapvető lehetőségünk is: vagy több végrehajtó egység van a Tejasban, és a megnövekedett tranzisztorszám okozza a melegedést, vagy az Intel Tejas már valamiféle fejlett 64 bites kiterjesztéseket is tartalmaz, az x86-os architektúráján belül. Például az Intel kifejleszthetett egy sokkal fejlettebb, és erősebb 64 bites technológiát, mint az AMD 64, ami viszont visszafelé is, és az AMD x86-64-gyel is kompatibilis, ezért amikor a Tejast bevezetik a piacra nagyobb mennyiségben ki tudja majd használni az AMD 64-re akkor már megjelent alkalmazásokat" - tette hozzá Gavrichenkov.

"A másik lehetőség a felhasznált anyagok körében keresendő. Az Intel lehet, hogy még mindig a dielektrikumokkal kísérletezik, mivel a gyártókat, akik ilyen korai mintapéldányokat kapnak, nem igazán érdekli egyelőre, hogy mekkora a chip hőleadása, mivel a Tejas még csak a fejlesztési folyamat elején van.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások