Egyre rejtélyesebbnek tűnik a Szedna

Naprendszerünk legtávolabbi ismert bolygóméretű objektumának, a Szednának nincs holdja, hozták nyilvánosságra a meglepett csillagászok, akik a jégvilág lassú forgását eddig egy kis kísérő égitest gravitációjának tulajdonították.

A kutatók ezzel már nem számolnak, azonban úgy vélik, a váratlan felfedezés segíthet a Naprendszer peremén elhelyezkedő objektumok eredetének és fejlődésének megismerésében. A Szedna felfedezését március 15-én jelentették be, ami a tudományos izgatottságon kívül a már szokásosnak mondható "bolygó - nem bolygó" vitát robbantotta ki a csillagászokból. Mike Brown a Szedna egyik felfedezője, a CalTech munkatársa olyannyira meg volt győződve a Szedna holdjának létezéséről, hogy a bejelentést kísérő ábrázoláson is szerepeltette az elméleti égitestet. Brown elképzelése azon a tényen alapult, hogy a Szedna látszólag nagyon lassan forog, ami legjobban egy kísérő test gravitációs vonzásával magyarázható.

A Naprendszer szinte minden más apró, magányos objektuma, mint például az aszteroidák és üstökösök, néhány óra alatt megtesznek egy fordulatot. A felfedezés, hogy a Szedna nem rendelkezik holddal, most újabb kérdéseket vet fel a CalTech kutatója számára. "Teljesen tanácstalan vagyok a hold hiányát illetően" - mondta. "Ez kívül esik a feltételezések birodalmán, így a Szedna még érdekesebbé vált, azonban arra nem tudok választ adni, mit is jelent mindez."


A Hubble felvétele a Szednáról
A Szedna felfedezését követően a tudósok azonnal a planetoid felé fordították a Hubble űrteleszkópot a hold keresése érdekében. Az űrteleszkópra azért volt szükség, mert a Föld légkörének turbulenciája instabillá teszi a Szedna képét a földi távcsövek számára. A március 16-án készült Hubble felvételén csupán a Szedna látható, egy rendkívül halvány csillaggal a háttérben. "A Hubble erős képe ellenére - az arányok megfelelnek annak, mintha 1500 kilométerről vizsgálnánk egy focilabdát - továbbra sem tudjuk részeire bontani a Szedna rejtélyes korongját" - mondta Brown.

Azonban a Hubble felvétele meghatározta a Szedna méretének felső határát, ami méretét tekintve nagyjából háromnegyede a Plútónak, körülbelül 1600 kilométer. Brown arra számított, hogy az általa megjósolt hold is látható lesz egy pici pont formájában, azonban az objektum nincs ott, bár van egy nagyon kicsi esély, hogy a Szedna mögött helyezkedik el vagy éppen áthaladt előtte, ezért nem látható elkülönülve.


A kaliforniai Palomar obszervatórium felvételei a Szednáról
A Szedna forgását korábbi megfigyelésekből, a fény visszaverődésének periodikus változásából kalkulálták ki. A fénygörbület hosszú forgási periódusra utal, túl a 20 napon, azonban nem haladja meg az 50 napot. Ha ez helytálló, akkor a Szedna a leglassabban forgó objektum a Naprendszerben a Merkúr és a Vénusz után, melyek a Nap árapály befolyása miatt forognak rendkívül lassan. Az egyetlen könnyű kiutat a dilemmából az jelentené, hogy a planetoid nem olyan lassan forog, mint azt a csillagászok hiszik, azonban Brown csapata meg van győződve számításaik helyességéről.