Jönnek a genetikailag módosított alapanyagú sörök

Jönnek a genetikailag módosított alapanyagú sörök

2004. július 13. 15:10, Kedd
A biotechnikai ipar az átalakítások mezején vívott csatájának végső csapásaként meglepte Európát a genetikailag módosított sörrel.

A világ legnagyobb biotechnikai cégeit tömörítő konzorcium, az amerikai Monsanto Co. egy svéd sörgyár új termékét szemelte ki magának, egy világos sört, amit szokás szerint komlóból és árpából állítanak elő, valamint egy csipetnyi genetikailag átalakított gabonából. A sörgyár reméli, profitálhat az újszerű italból, míg a biotechnikai cégek így szeretnének finoman beszivárogni a kontinensre, ahol a szabályzások elég határozottan igyekeznek bezárni a kapukat a genetikailag befolyásolt élelmiszerek előtt. Ez azonban nem lesz könnyű menet, vélekednek a szakértők.


Kenth Persson sörfőzőmester a svéd Oesterlenbryggarna gyárban

Az elmúlt évek élelmiszerekkel kapcsolatos egészségügyi veszélyforrásai, mint a kerge marha kór, vagy a mérgezett baromfik esete mély nyomokat hagyott a kontinens lakóiban az úgynevezett GM élelmiszerekkel szemben. Európa fogyasztói követelik, hogy az ilyen élelmiszerek világosan fel legyenek címkézve, ami jelentős ellentétet mutat az amerikai vásárlókkal, akiket látszólag nem érdekel, miket tartalmaz a mindennapi betevő. Mi több, az EU 457 millió lakója hajthatatlan afelől, hogy ételük bármilyen módosító eljáráson essen át, legyen az genetikai vagy bármi egyéb, így a svéd ital nem valószínű, hogy a kimérések favoritja lesz.

Svédországon kívül egyelőre csak Dániában és Németországban lehet majd találkozni a sörrel, bár már tárgyalnak a britekkel is, tudtuk meg Kenth Perssontól, a gyár igazgatójától. "A sör azért készült el, mert a Monsanto úgy érzi a biotechnikai vita soha nem gyűrűzött tovább a tudósok és politikusok, valamint bizonyos szervezetek által alkotott belső körön" - mondta Mattias Zetterstrand, a Monsanto stockholmi szóvivője.


A genetikailag módosított alapanyagú sör az északi országokban már forgalomban van

A szóban forgó gabona használatát - ami Németországban termelnek - 1998-ban hagyták jóvá, még a biotechnikai ételekre kirótt európai moratórium kezdete előtt. A Monsanto által készített gabonamagvakat egy baktérium génjével kötötték össze, hogy a növény rovarirtó szerek alkalmazása nélkül is ellenálljon a kártevőknek. A Greenpeace aktivisták az első piacra dobást követően követték a GM sörrel megpakolt teherautókat, igyekezve lebeszélni az italboltok és áruházak tulajdonosait a sör megvásárlásáról, és jelenleg is nyomást gyakorolnak a nagy élelmiszer áruházláncokra, többnyire sikerrel. Ennek ellenére sem a sörgyár, sem a terméküket finanszírozó Monsanto kedvét nem veszik el a Greenpeace törekvései.

A kóstolásokon mindenesetre nem szenvedett csorbát az új sör renoméja, a megkérdezettek szerint az íze kitűnő, akárcsak a hagyományos alapanyagokból készült söröknek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások