A Cassini meglátogatta a Szaturnusz kétarcú holdját

Egy "tudathasadásos" hold, a Iapetus meghökkentő képet ad a Cassini legújabb felvételein. A hold egyik félgömbje rendkívül sötét, míg a másik nagyon világos. A tudósok még nem ismerik a sötét árnyalatú anyag eredetét, illetve azt, hogy ez az anyag jelen van-e vagy sem a hold belsejében is.

A Iapetus (amit ájapetusznak kell ejteni) egyike a Szaturnusz 31 ismert holdjának. Átmérője 1436 kilométer, ami körülbelül egyharmada a Holdénak. Az alább látható felvétel 2004. július 3-án 3 millió kilométeres távolságból, látható fénytartományban készült a Cassini űrszonda kislátószögű kamerájával. A fényesség váltakozásai a felvételen nem az árnyékolásnak köszönhetőek, azok valódiak. A Cassini négy éves körutazása során a szonda folytatja a Iapetus felderítését, még további két találkozó van betervezve, ezek egyike során, amire még éveket kell várnunk, a szonda mindössze 1000 kilométerre közelíti meg az égitestet.


A Iapetust az olasz-francia csillagász, Jean Domonique Cassini fedezte fel 1672-ben. Helyesen következtette ki, hogy azt az oldalát ami mindig a Szaturnusz felé fordul, egy rendkívül erős fényvisszaverő anyag alkotja, míg a túlsó félgömb meglepően sötét. Ez adja a fő különbséget a Szaturnusz többi holdjával és a Jupiter holdjaival szemben, melyeknél a túlsó félgömb a világosabb. A Voyager felvételei szerint, a Iapetus fényes oldala, ami a beérkező fény közel 50 százalékát visszaveri, egy kráterekkel gazdagon tarkított, jeges hold jellegzetessége. Az uralkodó oldal sokkal sötétebb, vöröses anyagot tartalmaz, aminek fényvisszaverő képessége mindössze 3-4 százalék.
Az egyik eshetőség szerint az anyag részecskéi a Szaturnusz kis holdjából, a Phoebe-ből lökődtek ki és a Iapetus kérgére sodródtak, de vannak olyan kutatók is, akik ezt a lerakódást egy robbanásnak tulajdonítják. Egy megfigyelés azonban hitelt ad annak a feltevésnek is, miszerint az anyag a hold belsejéből eredeztethető.

A Iapetus más szempontokból is különös. Pályája enyhén dőlt, ami messze a legtöbb hold keringési síkja alá és fölé emeli az égitestet. Ezen felül sűrűsége sokkal alacsonyabb a többi holdénál, ami arra utal, hogy nagyobb mennyiségű jég, esetleg metán, vagy ammónia van a belsejében.