A Microsoft átdolgozta a Sender ID szabványt

A Microsoft átdolgozta a Sender ID szabványt

2004. október 26. 10:03, Kedd
A Microsoft bejelentette, hogy a Sender ID átdolgozott változatával szeretnék meggyőzni a szkeptikusokat arról, hogy a technológia hatékony és biztonságos megoldást nyújt a kéretlen üzenetekkel szemben.

A bejelentés szerint a vállalat szakemberei munkájuk során elsősorban arra koncentráltak, hogy az új szabvány hatékonyan együttműködjön a már meglévő eljárásokkal, és jogi téren ne kerüljön összeütközésbe más, hasonló javaslatokkal. Az új változat sikeresen debütált, és máris pozitív visszhangot váltott ki az America Online részéről, amely egy hónappal ezelőtt felhagyott a protokoll tesztelésével. A Microsoft közleménye szerint a Sender ID legnagyobb előnye, hogy a szolgáltató cégek - mint például az America Online - a domain név ellenőrzésével hitelesíteni tudják a beérkező elektronikus üzeneteket, a kéretlen leveleket pedig még azelőtt eltávolíthatják, hogy a felhasználó kézhez kapná azokat.


A szoftveróriás még májusban eljuttatta a Sender ID előzetes változatát az internetes szabványokért felelős Internet Engineering Task Force megfelelő bizottságához, de a bizottság elutasította a javaslatot arra hivatkozva, hogy a Microsoft jó előre szabadalmaztatná az eljárást - igaz, a Microsoft képviselője biztosította a bizottság tagjait, hogy a cég a technológia bérbeadásáért nem számolna fel különdíjakat.

Ryan Hamlin, a Microsoft spamellenes csoportjának igazgatója azonban kijelentette, hogy ragaszkodnak a szabadalomhoz, mivel csak így védhetik meg magukat az újabb bírósági perekkel szemben. Véleménye szerint a Sender ID - ötvözve a Meng Wong által kifejlesztett Sender Policy Framework eljárással - megfelelő védettséget nyújtana a kéretlen üzenetekkel, illetve az adatlopásra szakosodott hamisított levelekkel (phishing) szemben.

Carl Hutzler, az AOL spamellenes csoportjának vezetője kedvezően nyilatkozott az új javaslatról, és méltatta a Microsoft szakembereit, akik sikeresen ötvözték a két eljárás előnyeit. A Microsoft időközben továbbította az átdolgozott javaslatot az IETF bizottságának.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások