Mégis csaltak az amerikai elnökválasztás során?

Mégis csaltak az amerikai elnökválasztás során?

2004. november 9. 20:53, Kedd
Egyre több a gyanús momentum az alig egy hete véget ért idei amerikai elnökválasztás végeredménye körül. Ennek a véleményének adott hangot az amerikai Képviselőház egyik demokrata jelöltje, Jeff Fisher, aki szerint nemes egyszerűséggel választási csalás történt, amelyben óriási szerep jutott a több szövetségi államban is alkalmazott elektronikus szavazórendszereknek.

A politikus kijelentette: több olyan bizonyíték is a birtokába került, amelyek egyértelműen alátámasztják, hogy Floridában ismeretlenek feltörték a választási számítógépeket és manipulálták az eredményeket. Fisher a birtokában lévő bizonyítékokon kívül a korábbi felmérések, a pártok hivatalos előrejelzései és a választásokon kapott végső eredmények között lévő óriási eltérésekre is hivatkozik, amelyek jóval a tévedési hibahatáron kívül voltak.


Így például George W. Bush számos floridai választókörzetben kapott olyan az előrejelzésektől, sőt a saját Republikánus Pártja által korábban közzétett legoptimistább becslésektől is jelentősen eltérő szavazatmennyiséget, ahol a szavazócédulákat optikai szkennerekkel (úgynevezett Op-Scan-Precinc eljárás) és a Diebold Election Systems nevű cég GEMS (Global Election Management System) nevű számítógépes programjával olvasták be és dolgozták fel.

A 22 ezer lakosú floridai Baker megyében a szavazásra jogosultak száma 12 887 személy volt. Közülük 69,3 százalék demokrata és 24,3 százalék regisztrált republikánus. Ennek ellenére Jon Kerry ebben a választókörzetben a szavazatoknak csupán a 22 százalékát (2180 voksot) szerezte meg, míg George W. Bush a szavazatok 77 százalékát (7738 voks). Hasonlóan meglepő eredmény született Dixie megyében is, ahol 14 ezer állampolgárból 9 676 volt szavazásra jogosult, közülük 77,5 százalék demokrata, 15 százalék pedig republikánus volt. Kerry azonban ennek ellenére itt is csak 1959 voksot kapott, míg Bushra 4433-an szavaztak. Franklin megyében Bush kapta a voksok 58,5 százalékát, annak ellenére, hogy a megye lakóinak 77,3 százaléka demokrata! Holmes megyében 77,25 százalékkal nyert Bush, miközben a lakók 72,7 százaléka a demokratákat támogatja.


Könnyen érvelhetnek a republikánusok azzal, hogy számos demokrata szavazó meggondolta magát. De itt jön a bökkenő: ilyen méretű pálfordulások csak ott fordultak elő, ahol a már említett elektronikus szavazórendszereket használták. Ahol ezeket nem alkalmazták, ott mindenütt - az előzetes várakozásoknak megfelelően - John Kerry nagy szavazattöbbséggel legyőzte Busht.

Jeff Fisher gyanúját támasztják alá az exitpoll-felmérések is. Ezek szerint Kerry-nek nagy fölénnyel kellett volna megnyernie az amerikai elnökválasztást. E helyett a számítógépek teljesen más végeredményre jutottak. A képviselőjelölt az ügyben már tájékoztatta az FBI-t és jelenleg a szervezet visszajelzésére vár.

A választások során miután összegyűjtötték az elektronikus szavazórendszerekben leadott szavazatokat, azokat továbbították egy számítógéphez, amely kiértékelte a voksokat, végül a végeredményt elküldték a Tallahassee-ben lévő központi választási bizottságnak. Ott egy Windows operációs rendszer alatt futó, Central Tabulator System nevű rendszeren landoltak a floridai választókörzetek végeredményei.

Szakértők szerint Bush 600 ezerrel több szavazatot kapott, mint amennyire a legoptimistább esetben is esélye volt, ez pedig előrevetíti, hogy tényleg történhetett csalás. Most az FBI-on a sor. Mindenesetre 2008-ban az újraválasztott amerikai elnök már nem indulhat az elnökválasztáson, hiszen a törvények szerint csak kétszer választható meg.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások