Új nevet kap a Media Player nélküli Windows

Új nevet kap a Media Player nélküli Windows

2005. január 31. 11:22, Hétfő
A szabályozó hivatal követelésének engedve a Microsoft megváltoztatta a lebutított Windows operációs rendszer nevét, és a Media Player nélküli változat már új néven kerül forgalomba.

A szoftveróriás bejelentette, hogy az Európai Bizottság döntése alapján elkészített új változat "Windows XP Reduced Media Edition" néven jelenik meg, de a bizottság szakértői szerint az új név erősen provokatív, és arra buzdítja a vásárlókat, hogy az eredeti verziót keressék. Stacy Drake, a Microsoft szóvivője kijelentette, hogy a Bizottság tiltakozása miatt a vállalat elvetette a korábbi nevet, és marketingeseik már dolgoznak az új változaton. "A bizottság arra kért minket, hogy változtassuk meg az elnevezést. Bár véleményünk szerint a korábbi névben sem volt semmi kivetnivaló, engedünk a kérésnek, és a mielőbbi megegyezés érdekében továbbra is együttműködünk a bizottsággal" - jelentette ki Drake.

Az Európai Bizottság részéről ez nem üres fenyegetés volt: a bizottság egyik tagja nemrég arra hívta fel a szoftveróriás figyelmét, hogy újabb büntetésre számíthat, ha szándékosan kevésbé vonzó néven hozza ki a butított változatot. Elemzők szerint azonban a Microsoft lépése nem nevezhető szándékosnak, és mindössze arról van szó, hogy az elnevezéssel a vállalat akaratlanul is kifejezte véleményét az új termékről.

A lebutított Windows XP nem tartalmazza a Windows Media Player nevű lejátszót, így nem képes sem zenei CD-k, sem mp3 fájlok lejátszására, valamint - külső program nélkül - nem másolhatunk zenei anyagot hordozható eszközeinkre. A Microsoft tervei szerint a butított változat egyedül Európában kerül forgalomba, és ára nem tér majd el az eredetitől - erősen valószínűtlen tehát, hogy az új változat elterjed, emiatt a szakértők egyetértenek abban, hogy a helyzet valójában nem változik, és a Microsoft csak látszatengedményekre kényszerül.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások