Letölthető a 64 bites Windows XP RC2 fejlesztőknek

Letölthető a 64 bites Windows XP RC2 fejlesztőknek

2005. február 10. 15:00, Csütörtök
A Microsoft elérhetővé tette a Windows XP Professional x64 Edition, a Windows Server 2003 Service Pack 1, valamint a Windows Server 2003 x64 Edition végső tesztváltozatát.

A szoftveróriás szerint a tesztfázis a végéhez közeledik, és a közeljövőben elkészülhet az operációs rendszerek végleges változata. A vállalat állítását a tegnap megjelent verziók elnevezése is alátámasztja, hiszen az úgynevezett "release candidate 2" általában az utolsó tesztverzió, amelyet már a szoftver végleges változata követ - a release candidate 1 még decemberben jelent meg. A vállalat szóvivőjének elmondása szerint a három operációs rendszer még a félév vége előtt a boltok polcaira kerül, és a végleges verzió megjelenéséig már csak az utolsó simításokat végzik el.


A Windows XP Professional X64 menüjében két Internet Explorer verzió van

A Windows XP Professional x64 Edition, valamint a Windows Server 2003 x64 Edition lehetővé teszi, hogy 32 bites és 64 bites alkalmazásokat futtassunk egyidejűleg, és teljes mértékben kihasználjuk az új 64 bites processzorok által nyújtott előnyöket. A két operációs rendszer mind az AMD, mind az Intel processzoraival együttműködik. A végső változatok megjelenése előtt a Microsoft arra kéri a gyártó vállalatokat, hogy a 64 bites operációs rendszerekhez szánt termékeiket a megfelelő "Designed for Windows" címkékkel lássák el, hogy a vásárlók könnyebben megkülönböztessék az új funkciókat támogató hardvereszközöket.

A Windows XP Professional x64 Edition, és a Windows Server 2003 x64 Edition egyelőre kizárólag a béta programban részt vevő fejlesztők számára elérhető, de a vállalat ígérete szerint a Windows XP Professional hamarosan az úgynevezett "customer preview" programon keresztül is letölthető lesz, azaz magánemberek is letölthetik. A vállalat szóvivője fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az RC2 időlimitált verzió, és legfeljebb 360 napig áll a fejlesztők rendelkezésére.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások