Csökkentette PC-forgalmi előrejelzését az IDC

Csökkentette PC-forgalmi előrejelzését az IDC

2005. március 24. 11:01, Csütörtök
Az idén mintegy 195 millió személyi számítógép találhat gazdára világszerte, ez tavalyhoz képest 9,7 százalékos növekedést jelent -- jövendöli az IDC piackutató vállalat.

A társaság korábban 10,1 százalékos fellendülésre számított, azonban most módosította előrejelzését, mivel Japánban a gazdasági fellendülés várat magára és a Egyesült Államokkal kapcsolatban is óvatosak a prognózisok. A PC-piac legnagyobb húzóereje ismét Ázsia lesz, ahol készámjegyű százalékos növekedésre van kilátás.

Az IDC szerint az Egyesült Államokban 2005 során 62,7 millió PC kelhet el, ez 7,6 százalékkal magasabb a tavalyi adatnál. Láthatóan megtorpan a piac növekedése, ez elmúlt két évben a forgalom évről évre 11 százalékkal ugrott meg. Roger Kay elemző szerint az informatikai vásárlók egyértelmű jelét adták PC-vásárlási szándékuknak, azonban számos kockázati tényező nehezíti a helyzetet, például a magas olajár, a kamatlábak emelkedése, vagy a háztartások megtakarítási hajlandóságának csökkenése.

Nyugat-Európában továbbra is a notebookok hódítanak, azonban az elmúlt években tapasztalt robbanásszerű piaci növekedés egyre lassul. Míg 2003-ban 40 százalékos, tavaly pedig 30 százalékos volt a fellendülés ebben a szegmensben, idén már csak 20 százalékos emelkedést vár az IDC. A tavaly 12 százalékos emelkedést produkáló Japán idén csupán 5 százalékkal teljesít majd jobban.

Az IDC szerint az idén piacra kerülő PC-k értéke 209 milliárd dollár lesz, ami 2004-hez képest 5,3 százalékos emelkedés. 2009-re az eladások meg fogják haladni a 273 millió darabot, értékben pedig elérik a 245 millió dollárt. Az IDC előrejelzései nagyjából egybeesnek egy másik piackutató vállalat, a Gartner prognózisával. A Gartner 2005-re 9 százalékos PC-piaci növekedést vár.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások